Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban! :: Szentesen járt a miniszterelnök és az agrárminiszter
Politika Nyomtat Ablak bezárása
Szentesen járt a miniszterelnök és az agrárminiszter
Független Hírügynökség   2007 November 08, Thursday  

A kertészet és az állattenyésztés lesz a leghangsúlyosabb a következõ 7 év agrártámogatási rendszerében, mivel a mezõgazdasági ágazatok között ez a két terület foglalkoztatja a legtöbb embert, és ezek a legfejlõdõképesebbek.
Ezt mondta az agrárminiszter a Független Hírügynökségnek csütörtökön Szentesen. Gráf József a miniszterelnököt kísérte el országjáró körútjára. A hazai agrárium versenyképességének növelésére 624 milliárd forintot fordít a kormány 2013-ig - tette hozzá.

A miniszterelnök országjáró körútjának harmadik napján, csütörtök délután Szentesen a Szent László Kertészetet látogatta meg, majd fórumon találkozott a környék agrárszakembereivel a régi megyeházán. Gyurcsány Ferencet itt néhány tucat tüntetõ várta, fütyültek, bekiabáltak, de nem jutottak a kormányfõ közelébe.

A szakmai fórumon egyebek mellett a hazai termálvíz hasznosításának problémáiról volt szó, illetve arról, hogyan lehetne a felszíni vizeket öntözésre használni. A kertészetek vezetõi bírálták a fûtésére használt termálvíz utáni szennyvízbírság mértékét, és a lehûlt víz hasznosításának lehetõségeit mutatták be. A termálvíz hasznosításáról és a lehûlt termálvíz szennyvízként történõ kezelésérõl régóta vitatkoznak a vízügyi- és környezetvédelmi szakemberek a vizet használókkal.

Gyurcsány Ferenc a fórumon megígérte: megbízza a Magyar Tudományos Akadémia szakembereit, hogy 3-6 hónapon belül készítsenek szakmai állásfoglalást arról, szennyvíznek számít-e a kihûlt termálvíz, és bevezethetõ-e a felszíni vízkészletbe.

Az öntözés kérdésében a miniszterelnök kiemelte: az elmúlt 20 éveben valóban nem fejleszették itthon az öntözési rendszert, de ígérete szerint ezt most a kormány pótolni fogja. Olyan programot terveznek, amely egyrészt a meglévõ, de elavult öntözési rendszer fejlesztését, másrészt új öntözési infrastruktúra kialakítását támogatja - tette hozzá. Ennek elsõ lépése lesz egy új vízközmû törvény megalkotása, amely a felszíni vizek felhasználását szabályozza újra.

Gráf József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Független Hírügynökségnek Szentesen azt mondta: a kormány elkötelezett a kertészeti ágazat felé, mert az elmúlt években nem kertészeteket, hanem a gabonaipart támogatta. Ezt most megmutatkozik a következõ 7 év agrártámogatási rendszerében is. A végleges pályázati lehetõségekrõl jövõ év márciusától a szaktárca honlapjáról tölthetõek le információk - tette hozzá.

Ablak bez�r�sa