Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban! :: Új rendõrautók érkeztek
Szegedi hírek Nyomtat Ablak bezárása
Új rendõrautók érkeztek
Munkatársunktól   2005 November 29, Tuesday  
Image
Tizenhárom új rendõrautót adtak át kedden, melyek Szegeden, Hódmezõvásárhelyen, Szentesen és Makón teljesítenek majd szolgálatot.

Közbeszerzést írt ki a Belügyminisztérium rendõrség autóparkjának megújítására. 2007-ig összesen 3000 új gépkocsit szereznek be, ebbõl az elsõ 1000-et már leszállította az egyik nyertes.
Az autókból 13 került Csongrád megyébe, a Skoda Octaviákat kedden délelõtt ünnepélyes keretek között adta át dr. Lukács János rendõr fõkapitány, aki elmondta, eddig jármûveiknek fele amortizálódott teljesen le, most ez az arány 30%-ra javult. Még ebben az évben további 19 autóra számítanak a megyében, jövõre 32-re, 2007-ben pedig 31 új autó érkezik majd.
A Skodákat lízing konstrukcióban kapja a rendõrség, a bérbeadó a szervizelés mellett plusz szolgáltatásokat is vállalt a következõ három évre. A szerzõdés lejárta után értékesítik a jármûveket. Az új autók közül ketõ-kettõ Hódmezõvásárhelyen és Szentesen teljesít szolgálatot, egyet Makó kap, a többi Szegeden marad.


Ablak bez�r�sa