|
|
Történelmi évfordulók |
|
|
|
Kurszk: a döntõ csapás I.
Básthy Gábor - Csenke László
2008 July 04, Friday
65 esztendõvel ezelõtt, 1943. július 5-én kezdõdött Kurszknál a II. világháború döntõ csatája, amely után a németek stratégiai védekezésre kényszerültek. Itt az elõzményeket tekintjük át. |
|
Sztálingrádtól Kurszkig
A hadtörténészek jó része szerint a II. Világháború igazi fordulatának inkább a kurszki, mint a sztálingrádi csata nevezhetõ. Utóbbi jelentõsége abban van, hogy az volt az elsõ olyan szovjet ellentámadás, amelyben egy jelentõs német csoportosítás teljesen megsemmisült. Kurszknál került azonban véglegesen a hadászati kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezébe, amit a németeknek többé nem sikerült visszaszerezniük. Az elemzõk egy része szerint emellett szakmailag mind a szovjet tábornoki kar, mind az alacsonyabb rangú tisztek általános színvonala ekkortól egyenrangú a német színvonallal, helyenként és idõnként meg is haladja azt. Kialakul a szovjet marsalli kar vezetõ csoportja: Kurszknál és a Kurszki csatát követõ, Belgorodi hadmûveletben, Zsukov (a stratéga) és Vasziljevszkij (a precíz tervezõ) mellett, már vezetõ szerepet játszanak a háború következõ szakaszának meghatározó egyéniségei, Konyev, Vatutyin, Rokosszovszkij, Malinovszkij, Tolbuhin, és az „orosz Guderian" néven emlegetett legendás harctéri páncélos parancsnok, Rotmisztrov.
A fordulat fontos eleme, hogy 1943 nyarára a szovjet fegyvergyártás volumene is elérte, majd egyes kategóriákban (közepes harckocsik, tüzérségi eszközök, repülõgépek) jelentõsen meghaladta a német fegyvergyártásét, és minõsége is megjavult. Visszaemlékezések szerint Kurszktól kezdve válik igazán érzékelhetõvé a land-lease szállítások hatása is. Nem is annyira a fegyverszállításoknak volt jelentõsége, mint inkább a szállítójármûveknek, amelyeket teherautóknak (a szövetségesek több 10 000 Studebaker teherautót és Jeep-et szállítottak, fõleg a megszállt Iránon keresztül) és tüzérségi vontatóknak használtak fõleg (1944 elejére a szovjet tüzérség, ellentétben a némettel, a korábbi fogatolt tüzérségbõl teljesen gépesítetté vált). Mindez lehetõvé tette azonban, hogy a hadtáp: a lõszer-, üzemanyag-, élelmiszer- és egyéb kisegítõ anyagok utánszállítása, s ami nem kevésbé elhanyagolható, a sérültek és betegek harctérrõl való kiürítése is gépesített lehessen. A kurszki csata Sztálingrádnál kezdõdött. A szovjet vezérkar felismerte, hogy a Volgához való elõretörés során a 6. német hadsereg szárnyai elnyúltak, és ezeket a német erõknél rosszabbul felszerelt és alacsonyabb harcértékû - román és olasz csapatok biztosították. Ezért - miközben Csujkov tábornok 62. hadserege a város védelmében csak a legszükségesebb utánpótlást kapta - az újonnan felsorakoztatott tartalékokat ide csoportosították. 1942. november 19-én az „Uránusz" hadmûvelet keretében a várostól észak-nyugatra a Délnyugati Front (hadseregcsoport) és a Doni Front csapatai, 20-án pedig a várostól délre a Sztálingrádi Front erõi indítottak támadást, összesen tizenegy hadsereggel, amelyek közül hat volt páncélos seregtest. A frontot mindkét szárnyon egyetlen nap alatt áttörték. Szétverték a 3. és 4. román hadsereget, és a gyorsan elõretörõ páncélos ékek 23-án a Don melletti Kalacsnál találkoztak, ezzel bekerítve a 6. német hadsereget. Hitler megtiltotta a visszavonulást a Donhoz, és a gyûrû bezáródása után a kitörésre sem adott engedélyt. Ebben a döntésben közrejátszott az is, hogy Göring biztosította, hogy a Luftwaffe képes utánpótlással ellátni a bekerített csapatokat, amíg a gyûrût nem sikerül áttörniük. Valójában a 6. hadsereg szükségleteinek csak töredékét tudták légi úton bejuttatni a gyûrûbe.
A szovjetek sikeresen stabilizálták a gyûrût, majd több kiegészítõ offenzívát indítottak. Ezek egyike során verték szét december második felében a 8. olasz hadsereget. Majd Voronyezstõl délre az 1943 január 12.-én az urivi, és a január 14.-i scsucsjei áttörés után, a Don-kanyarban, a rosszul vezetett, gyengén felszerelt és ellátott, ennek ellenére ezt követõen még egy hónapig hõsiesen harcolva visszavonuló, a német „szövetségesek" által cserbenhagyott, azok visszavonulását fedezõ, közben több mint százezer katonáját elveszítõ 2. magyar hadsereg egységeit. Januárban súlyos harcok közepette elõször kettévágták, majd február 2.-ra felszámolták a sztálingrádi katlant. Paulus tábornok az utolsó pillanatban, január 30-án megkapta tábornagyi kinevezését Hitlertõl. Ez voltaképpen felszólítás volt az öngyilkosságra (korábban soha egyetlen német tábornagy sem hagyta élve elfogni magát), aminek azonban nem tett eleget, hanem fogságba esett. A teljes német veszteség mintegy 250 ezer fõ volt, ebbõl kb. 90 ezer esett hadifogságba, ahonnan 6 ezren térhettek haza. A sztálingrádi és az azt kiegészítõ kisebb szovjet ellentámadások következtében a németek visszavonni kényszerültek a Kaukázusba korábban betört csapataikat is, majd az erõs szovjet támadások következtében február 5-én a Don torkolatánál fekvõ Rosztovot is ki kellett üríteniük. Ezzel egyidejûleg Vatutyin tábornok Délnyugati Frontja - miután januárban elsöpörte a 8. olasz és a 2. magyar hadsereget - Voronyezs felõl tovább folytatta támadását Harkov felé. Február 16-án a várost védõ, a Waffen-SS legfelkészültebb harctéri páncélos parancsnoka, Paul Hausser (életrajzát sajnos csak angolul sikerült megtalálnunk) SS-obergruppenführer, (az egyetlen SS-tábornok, akire nem sikerült háborús bûnöket rábizonyítani) által vezetett I. SS páncélos hadtest - Hitler parancsa ellenére - kénytelen volt visszavonulni. A Vörös Hadsereg visszafoglalta Harkovot. A Vörös Hadsereg célja ekkor már a Dnyeper elérése és Ukrajna teljes felszabadítása volt. Vatutyin támadó erõi azonban február közepére kimerültek, miközben - a válságos helyzet hatására - Manstein Dél hadseregcsoportja jelentõs utánpótláshoz és friss csapatokhoz jutott.
(Folytatás: Kurszk: a döntõ csapás II.) Források: Theodor Plievier: Sztálingrád. Zrínyi Katonai Kiadó, 1983 - A.J.P. Taylor: A második világháború képes krónikája. Akadémiai Kiadó, Budapest 1988 - Bártfai Szabó László: Az utolsó emberig. Magánkiadás, 1988 - Stomm Marcel: Emlékiratok. Magyar Hírlap Könyvek, 1990 - Gordon Williamson: Az SS, a hitleri terror eszköze. Etûd Könyvkiadó 1996 - Dr. John Pimlott (szerk): A Wermacht. Hajja és fiai Kft. 1998
|
| Ablak bez�r�sa |
Noha bátorságuk korábban is kétségbevonhatatlan, az egyszerû szovjet katona harcértéke: fegyverzetben, harc-és mindenoldalú biztosításban is ekkortól tekinthetõ azonosnak a német katonákéval.
December 12-én 
A február 20-án induló, Hausser vezetése alatt álló SS páncélos hadtest ellencsapása során a németek Vatutyin meggyengült élegységeit bekerítették, ismét egészen Harkovig vetették vissza a szovjeteket, és március elején körülzárták, majd visszafoglalták a várost. A Vatutyin Délnyugati Frontjával szomszédos Voronyezsi frontot azonban csak kisebb erõkkel támadták, így az - komoly erõsítéseket is kapva - lényegében megtartotta állásait. Ezzel egyidejûleg - mivel a fõerõk küzdelme délen folyt egy akkor lényegében helyi jelentõségûnek tekintett hadmûvelettel - a szovjetek Moszkvától nyugatra Vjazmánál hátrébb szorították a németeket. 
Így, mire elérkezett a tavaszi olvadás és a mindkét fél átmeneti kimerültsége miatti hadmûveleti szünet, kialakult Kurszk körül az a mintegy 200 kilométeres ív, amely késõbb a nyári harcok fontos terepévé vált.