Gyüdi Sándorral többször beszélgettem-találkoztam már. Először  akkor készítettem vele interjút, amikor épp befejezte az egyetemet és a JATE Kórusban énekelt, a Canticum együttesnek pedig a  vezetője volt. Színházi karigazgatósága idején is nyilatkozott nekem, de gyakorta összetalálkoztunk a Király König Zeneiskola vizsgaelőadásain is, mert a gyerekeink egyszerre jártak ilyen - olyan tanszakra.
Nagyon szépek, finom vonásúak a gyermekei, s ami csöppet sem mellékes nagyon tehetségesek a zenében. Nem úgy az enyéim, akik csak az átlagot produkálták e téren. Váltottunk szót fogadásokon, színházi eseményeken, s valahogy soha nem tűnt föl a szerénysége. Most azonban, ahogy faggattam a Szegedért Alapítvány művészeti kuratórium díját a napokban átvevő  Gyüdi Sándort, annyira meglepett, hogy még az is felötlött bennem, nem álszerénységről van-e szó. De nem! Be kellett látnom szerénysége nem csinált. Egyszerűen úgy beszél magáról, mint aki távolról szemléli önmagát és objektív módon próbálja értékelni a tevékenységét.

- Pécsi vagyok és valódi local patriota voltam sokáig. Az érettségim idején semmiképp nem akartam Pestre menni. Szeged már kellemesebbnek tűnt, s az itteni egyetemen sokkal több szakpár közül választhattam mint a pécsin. Hogy miért nem mentem zenei pályára mindjárt? Mehettem volna, hisz nyílvánvaló volt a zene iránti vonzódásom, csak hogy én nem bíztam magamban. Akkoriban azt gondoltam,csak az menjen zeneművésznek aki rendkivüli tehetség, aki zseniális abban, amit csinál. Én meg amolyan szürke zeneiparosnak gondoltam magam. Ha már akkor olyan átjárható lett volna a felsőoktatás mint ma, nyilván hallgattam volna egyszerre több szakot is. Ennek híján azonban matematika-fizika tanári szakra felvételiztem, mert tanítani is nagy kedvem volt. Másodéves koromban azonban megfogadtam, ha egyszer megkapom ezt a diplomámat, azonnal felvételizek a Konzira, Budapestre. Ez így is történt.Gyakorlatilag bejáró voltam a Zeneakadémiára, mert minden támogatást megkaptam Szegedtől. Biztonságban tudhattam a családom és a megélhetésünket is.

- Csörgő Sándorral, az Alapítvány fődíjasával egyébként most felidéztük az egyik vizsgámat, amire már rektori engedéllyel mentem. Épp a Tandori-Csörgő bizottság előtt kellett vizsgáznom, s mindenki nagy megelégedésére jelest kaptam. Fénymásoltam is ezt az oldalt az indexemből és megmutattam Csörgő professzor úrnak. Hihetetlen tudáskoncentrációval bírt akkor  (is), a TTk. Engem példáúl Tandori és Csörgő professzorok mellett Szőkefalvy-Nagy Béla és Csákány Béla is tanított. Igen, ezt szeretem Szegedben, hogy fantasztikus szellemi tőke halmozódik fel itt, amely soha nem merül ki, mert újra képezi, reprodukálja önmagát. Egy generáció távozhat ugyan, vagy elmehet sok tehetség a városból, mégis mindig jönnek az újak.

- Vonzódásom a zene iránt nem volt meglepő a családunkban, hisz a dédapám Bonyhádon, amolyan népművelő zenei mindenes volt. Tőle maradt rám a karmesteri pálcája, amit csak azért  nem használok, mert túldíszítettsége  és a súlya miatt alkalmatlan a vezénylésre.

- A karmesterség szerintem rokon valahol a pedagógiával. Egyrészt a zenekar és köztem ugyanolyan csapatmunka folyik mint jó esetben a tanár és a diákok között, másrészt a dirigálás során én is magyarázok és bíztatok, dícsérek. De ami a legfontosanbb, bizalmi kapcsolat van köztem és a zenekar között. Ők bíznak abban, hogy én jó felé viszem őket, én pedig hiszek abban, hogy együtt sikerülni fog. Megtapasztaltam ezt a Szegedi Nemzeti Színház karigazgatójaként vagy a Szegedi Szimfónikusok vezetőjeként. A  Színházban egy évtizeden át dolgoztam és már a II. évadtól operakarmester lehettem. Szerettem ott dolgozni. 1999-óta a Szimfónikusokat  vezetem, azért is, mert újraválasztottak már kétszer, meg azért is, mert úgy tapasztalom, mintha kevesebb esetlegességnek lennénk kitéve. Minden tőlünk függ, a zenekartól és tőlem!

- Soha nem éreztem még magam a csúcson. Mindig van bennem némi elégedetlenség azzal szemben, amit produkáltam. Egyébként mindig az munka a legfontosabb számomra, amin éppen dolgozok. Műfajtól, zenei kortól, ízléstől függetlenül. Mi, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az egyéni zenei ízlésünk befolyásoljon, mert a közönség ízlését vagyunk hivatottak szolgálni.

- Szerintem kétféle karmester létezek. Az egyik, aki a saját együttesével igyekszik a legjobb minőséget elérni, fokról fokra fejlődve ő maga is, meg az együttese is. Ilyen volt példáúl Vaszy Viktor. A másik az, aki a vendégszereplései alapján, különböző zenekarok kíséretével jut egyre magasabbra a szakmában. Én természetesen a Vaszy-féle működés híve vagyok. Mindig is, a Canticum -mal vagy az Egyetemi Énekkarral, tehát a saját együtteseimmel éreztem jól magam és dolgoztam eredményesen.
Meg kell jegyeznem, a mai média torzít, mikor a karmestert, a maestro-t úgy állítja be, mint akinek lobog a haja és iszonyú lendülettel kalimpál egy pálcával. Ez a star-image teljesen mellékesnek tekinti, hogy a karmester egyfajta intellektuális tevékenységet végez és hogy egy szellemi produktum feje kell legyen.

- Ma is úgy gondolom, mint régen, hogy válsághelyzetben gyakran nyúl a művészetekhez a társadalom. Ezért úgy vélem, nem devalválódott a kultúra annak ellenére sem, hogy oly sok minden megváltozott körülötte. Támogatási rendszer, anyagiak, megbecsülés, értékrend és a többi.

- Szkeptikus lennék? Igen, szkeptikus vagyok és jól is érzem magam! A kétely mindig kísér az utamon, mindig velem van, mert ez az örök kételkedés visz előbbre. Szerencsés vagyok, mert elmondhatom, a világ, az élet összes bántása, fájdalma, bánata és csalása ellen a feloldás számomra a zene!

- A mostani díj egyszerre kitüntetés és megtiszteltetés számomra! A legnagyszerűbb matematikus professzoraim vannak a díjazottak között, nem is beszélve Gregor Józsefről, aki már nemcsak egy a kitüntetettek között, hanem névadója is a nekem adományozott díjnak. Köszönöm a figyelmet, amit a munkámra fordítottak a javaslattevők és az Alapítvány tagjai.