Rice még hallgat Bush hibáiról
Munkatársunktól
2006 December 04, Monday
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az ABC televízió vasárnapi híradása szerint elismerte, hogy az Egyesült Államok hibákat követetett el Irakban, ezekrõl azonban nem kíván beszélni
|
"Biztos vagyok benne, hogy többször hibáztunk (...) bizonyos dolgokat másképpen is lehetett volna csinálni" - fogalmazott óvatosan Rice, aki Bush legközvetlenebb bizalmi körének tagja. Most elõre kell nézni - mondta Rice, megjegyezve, hogy minisztersége után, amikor visszatér a Stanford Egyetemre, esetleg elemezni fogja az iraki háborút, és könyvet ír arról, mit lehetett volna másképpen intézni. Mint az ABC hozzáfûzte: a januártól mûködõ új, demokrata irányítású kongresszus azonban nem fog addig várni, valószínûleg hamarosan el akarja számoltatni a kormányt a hibákért. A Fehér Ház mindeddig nem volt hajlandó nyíltan elismerni, hogy hibák történtek Irak kapcsán. Bush elnök idén májusban azt mondta, hogy az Abu Graib-i börtönbotrány volt az eddigi legnagyobb hiba, ami történt. Szeptemberben, a 2001-es terrormerényletek évfordulóján pedig úgy fogalmazott, bármi hibát is követtek el, a legnagyobb hiba azt hinni, hogy a csapatok kivonása után az al-Kaida terrorhálózat békén hagyná Amerikát. A csapatkivonást követelõ demokraták az elhibázott politika bizonyítékaként értékelték azt a feljegyzést, amelyet Donald Rumsfeld távozó védelmi miniszter készített két nappal azelõtt, hogy Bush bejelentette a tárcavezetõ lemondását. A Fehér Háznak címzett, a The New York Times által megszerzett és a hét végén nyilvánosságra hozott titkos feljegyzésben a Pentagon vezetõje "erõteljes változtatásokat" szorgalmazott az iraki politikában, mert a jelenlegi stratégia nem látszik mûködni, az eredmények "nem elég gyorsak". Rumsfeld gyakran köröztetett belsõ, többnyire kérdõjeles feljegyzéseket, hogy vitára ösztönözzön a fontos kérdésekben. Szombatig 2887 amerikai katona vesztette életét Irakban a 2003 márciusában indított invázió óta. Nagy-Britanniának 126, Olaszországnak 33, Ukrajnának és Lengyelországnak 18-18, Spanyolországnak
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!