Ismerik azt a szójátékot, mely
szerint: Ha azt mondom, piros, Te azt mondod, tilos!
Nos ennek szellemében, ha én azt
mondom szegedi vízipóló, kapásból minden sporthoz értõ rávágja, Rácz Béla! S,
ez teljesen igaz. Rácz Béla ugyanis a szeged póló emblematikus figurája. Õ is,
mint annyian a SZUE-nak nevezett újszegedi uszodában kezdte, lévén akkor nem
volt más, legalább is nyáron.
-
Akkor minden pólós úszóként kezdte. Én is ötventõl
úsztam, tizenegy évesen. Több úszó klub is volt, az MHSZ, SZUE, Vasutas,
Kinizsi. Engem egy haverom vitt le a gõzfürdõbe, télen, a boldog emlékû Ricsó
bácsihoz, s ott is ragadtam. Márciustól azután kiköltöztünk a Ligetfürdõbe,
ahol a 26 fokos víz engedte a szabadtéri edzéseket. Az úszás mellett
kézilabdáztam, kosaraztam és fociztam, igazolt versenyzõként. Kosarazni a
Vasutasnál, kézizni az Építõk elõdjénél, a fociban, pedig az Alsóvárosi
MÁV-nál.
-
Mikor lett ebbõl vízipóló és miért?
-
Ötvennégyben a Vasútforgalmi Technikum tanulója lettem,
így át kellett igazolni a Vasutasba. Prágai Béla bácsi ügyvédként volt edzõm,
aranyos ember volt, de nem sokat tanultunk Tõle. Majd Kiss Tóni bácsinál lett
komolyabb az ügy. Ötvenkilencig a MÁV-nál dolgoztam és ott játszottam. Akkor
behívtak katonának azzal a céllal, hogy a Szolnoki Honvédhoz irányítanak.
Honvéd is lett belõle, de a Budapesti Honvéd. Kettõnket oda irányítottak,
amiben nagy szerepe volt Gallov Rezsõnek. Pesten nyertünk egy Komjády Kupát,
meg egy MNK-t. Leszerelés után haza jöttem a Rókusi állomásra dolgozni, de
vissza nem igazoltam, mert a pesti tisztképzõre jártam és Tatabányán pólóztam.
Amikor végeztem, Szegeden már megszûnt a Vasutas vízipóló csapata, így a
SZEAC-hoz igazoltam 1963-ban és ott is fejeztem be 1978-ban 39 évesen. Az
utolsó idényben már csak két meccsen szálltam vízbe, Debreczeni Palinál, amikor
elfogytak a játékosai. A pólóval párhuzamosan úsztam is, egyszer négy napig én
tartottam a száz méteres mellúszás magyar csúcsát 1:14,9-cel, amit aztán Utassy
Laci megdöntött, nyolctizeddel.
-
A fáma szerint volt idõ, amikor csak Ön volt egyedül
szegedi a csapatban.
-
Valóban, zömmel szolnoki és pesti csapattársaim voltak.
Én mindig amatõr játékos voltam. Hatvanháromtól az OTP-ben, kilencventõl a
Szerencsejáték Rt-ben dolgoztam a kilenckilences nyugdíjba vonulásig. Sokáig
vezetõségi tag voltam a klubnál, de edzõségre nem is gondoltam, nem volt hozzá
türelmem.
-
Család?
-
Fiam Vásárhelyen, lányom Röszkén dolgozik. Van egy
unokám, Akibõl az uszodában „csirkefogót" szeretnék nevelni. Szeresse úgy a
vizet, ahogy én. Hogy mit sportol majd, azt Õ eldönti, de úszni feltétlen
tudnia kell.
-
Hogy telnek nyugdíjas napjai?
-
Gyakorlatilag rengeteg mozgással. Keddenként focizom, a
többi napon úszom.
Barátaim
szerint az ujjaim között, már kinõtt az úszóhártya. Sokat szöszmötölök a
garázsban. Szomszédomnak van egy jó trikója, elöl, az van ráírva „Garázsba
mentem", hátul pedig „Tíz perc múlva jövök". Egy ilyet szerzek én is magamnak
Barok István
A cikk megjelenését támogatta az Indóház
magazin
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!