Az első változás, hogy főszereplőnk nem Kyle Katarn. Ugyan érthető a Raven és Lucas változtatási szándéka, és ez még mindig jobb, mintha hirtelen legyengülne, hogy továbbra is élvezhető legyen a sorozat új tagja, de attól még nehéz megválni a régi ismerőstől. A korábbi játék főhőséből most mesterünk lesz, aki azóta csatlakozott Luke Skywalkerhez, és most új tanulókat keres
A játék eleji karakterválasztásnál férfi és női nemet is választhatunk, eldönthetjük melyik fajba akarunk tartozni és milyen legyen a ruházatunk. Ugyan korábban alaposabb kidolgozhatóságot igértek, de ez a sorozat inkább FPS, nem pedig szerepjáték, szóval ezen apróság felett át lehet siklani. Annál inkább meglepő nevünk (Jaden) megadásának hiánya, ami nyilvánvalóan a szöveges részek miatt került rögzitésre, és így nem "Hé, te!" meg hasonlók szerepelnek más karakterek beszédében. Kinézetünktől függetlenül természetesen mi leszünk a legigéretesebb tanitvány
Karakterunk elkészítése után egy szállítóhajón találjuk magunkat, és Luke Skywalker Yavin 4-en létrehozott akadémiája felé tartunk. A hajót megérkezésekor támadás éri, és földhöz csapódik. Csak mi és egy Rosh nevü tanonc éli túl az eseményt, aki a barátunk lesz. Természetesen a mi feladatunk kideríteni a katasztrófa körülményeit, melynek megválaszolása számtalan eseményszálat indít útjára. Egy gyors bevezető tréning után máris első küldetésünkön találjuk magunkat. Jó megoldás, hogy a lineáris történetvonal helyett küldetések listája van, mindegyik saját sztorival, melyek egy nagyobb egységbe illeszkednek bele. A nyitott küldetésszerkezet hátránya a történet mélységének hiánya. Mivel a sorrend változik, a köztük lévő kapcsolat is jelentéktelenebbé vált, és a hangulat vesztett a varázsából. A küldetések változatosak, és a játék legjobban kidolgozott részeinek nevezhetők. A helyszínek már a filmekből ismerősek lehetnek, kóborolhatunk a Tatooine sivatagaiban, segíthetünk Corelliára tartó szállítmányokon, megtekinthetjük Hoth elhagyott lázadó telepét, és bejárhatjuk a Coruscantot is. Hosszuk ötperctől kezdve akár több mint egy óráig is terjedhet, ami megfelelően kiszámíthatatlanná teszi a pályákat. Ősi templomok, lebegő gyárak, túlnépesedett városok várnak ránk szerte a galaxisban. Nemcsak a film helyszínei, hanem karakterei is visszaköszönnek; feltűnik Chewbacca, és ugyan Luke Skywalker nem tölt velünk annyi időt mint korábban Lando, de jó érzés pár percen át "a nagyokkal" együtt felvenni a harcot ellenségeinkkel.
A rohangálásra, fénykardhadonászásra és lövöldözésre vágyó játékosokat hosszú időre le fogja kötni a számtalan küldetés, de ne várjunk semmi újat vagy meglepőt a játéktól; minden olyan mint elődjében. Mindezek mellett nemcsak a fanatikusok, hanem bármely gyors akciót szerető játékos számára ajánlható.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!