(MTI) - Barack Obama elnök újabb szövetségi hivatalok véleményét várja a kanadai Alberta tartománytól a Mexikói-öbölig tervezett Keystone XL kõolajvezeték megépítésének ügyében - jelentette ki vasárnap Denis McDonough, a Fehér Ház kabinetfõnöke.
Az elnöki hivatal azután nyilatkozott, hogy a washingtoni külügyminisztérium pénteken 11 kötetes jelentést tett közzé, amely arra a következtésre jutott, hogy a vezeték nem okoz majd jelentõsebb változást sem a széndioxid-kibocsátás, sem a klímaváltozás szempontjából. Az állásfoglalás rámutatott, hogy a kanadai olajat - amelynek felhasználása egyébként 17 százalékkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mint az átlagos kõolajé - mindenképpen ki fogják termelni, és ha nem csõvezetéken, akkor továbbra is vasúton juttatják el a finomítókhoz. Az ügyben John Kerry külügyminiszternek még hivatalos javaslatot kell majd tennie az elnöknek.
McDonough szerint Obama azután kíván dönteni majd az ügyben, hogy megismerkedik majd a környezetvédelmi ügynökség, az energiaügyi minisztérium és más szövetségi szervek álláspontjával is. A fehér házi kabinetfõnök ugyanakkor, az NBC és a CBS tévécsatornáknak nyilatkozva nem nevezte meg az elnöki döntés lehetséges idõpontját.
A diplomáciai tárca pénteken hozta nyilvánosságra saját hivatalos véleményét. A Keystone XL támogatói - köztük Bobby Jindal floridai kormányzó - szerint a külügyi állásfoglalás nyomán az elnök haladéktalanul zöld utat kellene adjon az építkezésnek. McDonough azonban rámutatott, hogy Barack Obamának továbbra is környezetvédelmi természetû aggályai vannak, és azt kívánja, hogy a politikai nyomásgyakorlás helyett a szakemberek érvei döntsenek a kérdésben.
Az olajvezeték megépítését a calgaryi központú TransCanada társaság elõször 2008-ban javasolta. Ezt az Obama-kormány 2012 elején elutasította, arra hivatkozva, hogy a kongresszus által számára megszabott idõkeret nem tette lehetõvé a döntés megfelelõ hatástanulmányokkal való elõkészítését. Ennek egyik oka az volt, hogy környezetvédõk kifogásokat fogalmaztak meg a vezeték nebraskai szakaszával kapcsolatban.
A TransCanada ezt követõen kettébontotta a projektet, és bejelentette, hogy megkezdi a vezeték Oklahoma állam és a Mexikói-öböl közé esõ 780 kilométeres szakaszának építését. Ehhez ugyanis - mivel a csõvezeték déli szakasza kizárólag az Egyesült Államok területén halad át - nem szükséges a szövetségi szentesítés.
A TransCanada 2012 májusában újra kérelmezte a washingtoni külügyminisztérium engedélyét a társaság albertai olajhomok-mezõitõl a Mexikói-öböl térségének finomítóiig vezetõ Keystone XL északi szakaszának megépítésére. Mivel az átlépné a kanadai-amerikai határt, a projekt nem valósítható meg az Egyesült Államok kormányának beleegyezése nélkül.
Az amerikai külügyminisztérium tavaly márciusban is kibocsátott egy jelentést, amely szerint a kõolajvezeték megépítése nem okoz változást a környezetben a javasolt nyomvonalon, ám azzal szemben etikai kifogások merültek fel. A csõvezeték pártolói a hétvégén rámutattak, hogy a diplomáciai tárca öt év alatt öt tanulmányt készített.
Tavaly január végén egyébként Dave Heineman nebraskai kormányzó is jóváhagyta a vezeték új nyomvonalát. (Ezzel az állammal kapcsolatban fogalmazódtak meg a legsúlyosabb környezetvédelmi aggályok a Keystone vezeték ügyében.)
A Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz, a vezeték megépítése pedig 7,6 milliárd dollárba kerül majd. A TransCanada abban bízik, hogy végül az 5,4 milliárd dolláros déli szakasz is megépülhet majd. A vezeték kapacitása napi 830 ezer hordó lesz, és jelentõsen csökkenti majd az Egyesült Államok függõségét a tengerentúli kõolajtól.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!