(MTI) - Budapest Bécshez való közelségét, a magyar fõváros új és felújított kulturális intézményeit, valamint a fesztivál fiatalok felé való nyitását emelte ki elsõsorban az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) újdonságairól szóló csütörtöki bécsi sajtótájékoztatón a fesztiválszervezõ operatív testület elnöke, Káel Csaba.
Mint hangsúlyozta, Bécstõl Salzburg például 300, Budapest csak 240 kilométer távolságra fekszik. Kiemelte a BTF számos új hangversenyhelyszínét, többek között a felújított Zeneakadémiát és a hamarosan megnyíló Pesti Vigadót, valamint a tavaly átadott Budapest Music Centert. Utalt arra is, hogy a magyar kormány négy évre elõre biztosította a fesztivál mûködéseinek kereteit, ami kiszámíthatóvá és stabillá teszi a szervezõk munkáját.
Káel Csaba kiemelte: szorosabbra szeretnék fûzni az együttmûködést a Wiener Festwochen és más európai fesztiválokkal. Az osztrák együttmûködés keretében már az idei BTF-n is az egyik legrangosabb eseménynek ígérkezik a Bécsi Filharmonikusok koncertje Zubin Mehta vezényletével. A fesztivál idõpontját is közelítenék a Wiener Festwochenhez és a Prágai Tavaszhoz, hogy egyfajta régiós fesztiválháromszög jöhessen létre.
Kiemelte, hogy a BTF a fiatalok felé is szeretne nyitni. "Budapest már most nagyon népszerû a körükben, de a romkocsmákból a koncerttermekbe is szeretnénk átcsábítani õket, ezért olyan elõadókat hívtunk meg, mint a dzsesszzenész Matt Bianco, a világzene területét képviselõ francia Lo'Jo vagy a komolyzenében a Mozart Group, amely vicces formában adja elõ az osztrák zeneszerzõ mûveit" - fogalmazott.
A március 21. és április 6. között megrendezendõ 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál állami támogatását az Emberi Erõforrások Minisztériuma és a fõváros közösen biztosítja, a szervezésben a Mûvészetek Palotája, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ, valamint a Magyar Turizmus Zrt. játszik kiemelt szerepet - hangzott el a tájékoztatón.
Méhes Márton, a Collegium Hungaricum Wien igazgatója a februártól júniusig tervezett 46 magyar vonatkozású ausztriai kulturális programról beszélt az osztrák sajtó képviselõinek. Mint mondta, a programok elsõsorban négy idei jubileum - az elsõ világháború 1914-es kitörésének, az 1944-es holokausztnak, az 1989-es rendszerváltásnak és Magyarország 2004-es uniós csatlakozásának az évfordulója - köré szervezõdés.
Az események közül kiemelte a Grecsó Krisztián Mellettem elférsz címû regényén alapuló német nyelvû kortárs színdarab bemutatóját, amelyet márciusban tûznek mûsorra a bécsi Brett Színházban. Folytatják azt a mûvészeti "trialógust" is, amelynek keretében egy magyar, egy osztrák és egy harmadik közép-európai országból származó mûvészt hoznak össze egy közös projektre. Az elsõ világháborúról történészkonferenciát rendeznek, a holokauszt-emlékévet pedig tág kontextusban szeretnék tematizálni, hogy ne csak a történelemrõl, hanem például a zsidó-keresztény együttélés aktuális kérdéseirõl is szóljon - magyarázta Méhes Márton a bécsi magyar nagykövetség épületében megrendezett sajtótájékoztatón.
Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviseletének igazgatója az MTI-nek arról beszélt, hogy Ausztria az egyik legígéretesebb "küldõ piacnak" számít, amelynek egyik jellegzetessége, hogy a turisták magas hányada, mintegy egyharmada kulturális indíttatásból indul útnak. "Budapesten az elmúlt öt évben 35 százalékkal nõtt az osztrák vendégéjszakák száma, ami mutatja, hogy az osztrák küldõpiac válságbiztos, sõt növekedni is tudott a gazdasági válság idején. Az elõzetes adatok szerint az elmúlt év volt az elsõ, amelyben az osztrák turisták budapesti vendégéjszakáinak száma átlépte a 200 ezret" - hangsúlyozta Kovács Balázs.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!