Az elnök és a szakmai igazgató tárgyal a nõi kéziválogatott kapitányjelöltjeivel
MTI
2014 January 30, Thursday
(MTI) - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége felhatalmazta Vetési Iván elnököt és Juhász István szakmai igazgatót, hogy megkezdje a tárgyalásokat a nõi válogatott szakvezetõi posztjára kiszemelt jelöltekkel.
|
(MTI) - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége felhatalmazta Vetési Iván elnököt és Juhász István szakmai igazgatót, hogy megkezdje a tárgyalásokat a nõi válogatott szakvezetõi posztjára kiszemelt jelöltekkel.
Az MKSZ a csütörtöki közleményében kitér arra is, hogy az érintettek kérésére a jelöltek nevét a szövetség nem hozza nyilvánosságra, s a tárgyalások eredményérõl azok zárultával tájékoztatja a nyilvánosságot az MKSZ. Vetési Iván kedden a Digisport Reggeli Start címû mûsorában azt mondta, négy jelöltjük van. Hozzátette, reméli, hogy bõ tíz napon belül be tudják jelenteni, ki lesz az új kapitány, egyúttal hangsúlyozta, a két évvel ezelõtti választással szemben ezúttal nem elsõdleges szempont, hogy külföldi szakember irányítsa a nõi válogatottat A Nemzeti Sport értesülése szerint Németh András, a dán Jakob Vestergaard, a horvát Zdarvko Zovko és a francia Olivier Krumbholz neve merült fel. Az MKSZ elnöksége a csütörtöki ülésén elfogadta Hajdú János szövetségi kapitány beszámolóját a decemberi világbajnokságról, amelyen a magyar válogatott a nyolcadik helyen végzett. Hajdu a norvég Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan betegsége miatt december 31-ig megbízott kapitányként látta el a feladatot.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!