Az IMF februárban ismét Szerbiába látogat
MTI
2014 January 29, Wednesday
(MTI) - A rendkívüli választások kampányának idején, február 26. és március 13. között ismét Szerbiába látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, ami egyes gazdasági szakértõk szerint az országgal szembeni bizalom jele
|
(MTI) - A rendkívüli választások kampányának idején, február 26. és március 13. között ismét Szerbiába látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, ami egyes gazdasági szakértõk szerint az országgal szembeni bizalom jele - írta szerdán a Politika címû belgrádi napilap.
Az IMF ezzel precedenst teremt, a valutaalap ugyanis még soha nem tárgyalt lemondás alatt álló kormánnyal - hangsúlyozta Lazar Krstic pénzügyminiszter. Pénzügyi szakértõk szerint ennek oka az, hogy a valutaalap nem tárgyal azzal az országgal, amelynek nem ismeri a kormányát, vagyis az IMF lépése azt mutatja, hogy egyrészt bízik a megkezdett reformok folytatásában, másrészt a jelenlegi kormánykoalíció ismételt gyõzelmében. Szerbiában március 16-án tartanak elõrehozott parlamenti választásokat. Az IMF és a szerb kormány egy elõvigyázatossági hitelkeretrõl tárgyal majd. Az egyezményt reformokhoz, illetve gazdasági és pénzügyi intézkedésekhez kötnék, amelyek megvalósulását az IMF nyomon követné, a valutaalap pedig ennek fejében elérhetõvé tenne egy bizonyos pénzösszeget Szerbia számára, amelyet az ország csak szükség esetén hívna le. A pénzügyminiszter közölte, hogy az IMF-fel kötött megállapodás lényege nem a hitelfelvétel, hanem az, hogy a megállapodás jelzi a befektetõknek, Belgrád pénzügypolitikája az IMF jóváhagyásával alakul. Hozzátette azonban azt is, hogy a jelenlegi kormány már nem köthet semmilyen megállapodást, arra csak a rendkívüli választásokat követõen kerülhet sor. Bízik viszont abban, hogy a megbeszélések jelentõs részét le tudják folytatni a Nemzetközi Valutaalap február végi látogatása idején. Az IMF és Szerbia legutóbb 2011 szeptemberében kötött 1,3 milliárd dolláros kölcsönrõl szóló megállapodást, amelyet 2012 februárjában túlköltekezés miatt befagyasztottak.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!