(MTI) - A Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevû jobboldali vajdasági magyar párt szerint "lefejezte" a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) a szerb alkotmánybíróság azon döntése, amely az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek nyilvánította a nemzeti tanácsokról szóló törvény néhány szakaszát.
Az MTI belgrádi tudósítójának szerdán eljuttatott közleményében a párt azt írta, hogy az így "megnyirbált" törvény "immár a személyi elvû (perszonális) autonómia legalapvetõbb követelményeit sem elégíti ki", mert csorbulnak a szerzett kisebbségi jogok.
A bírói testület döntését elemezve a párt közölte, hogy az oktatás területén vonták meg a legtöbb szerzett jogot az MNT-tõl, mert "ezentúl nem lehet kiemelt jelentõségû oktatási intézményt kijelölni, nem lehet alapítói jogokat átvenni", ami azt jelenti, hogy "megszûnik mindenféle beleszólási jog és pozitív kivételezés a magyar képzés kapcsán".
Negatívumnak tartja azt is az MRM, hogy a nemzeti tanács a jövõben "nem veheti át az alapítói jogokat a magyar nyelvû média felett". Hozzáteszik azonban, hogy ez a döntés "összhangban áll azzal a törvényes elõírással, amely kimondja, hogy például az önkormányzatok sem lehetnek a médiumok alapítói". Hangsúlyozzák, hogy a döntés értelmében "a továbbiakban az MNT-nek nem lesz joga igazgatókat és vezetõ beosztású tagokat javasolni a tájékoztatási eszközök élére".
Reagáltak Korhecz Tamásnak, az MNT elnökének azon hétfõi kijelentésére is, miszerint a kultúra és a hivatalos nyelvhasználat területét teljes mértékben érintetlenül hagyta a testület döntése. Az MRM szerint ez "nem nagy eredmény", mert a kulturális egyesületek túlnyomó többsége tisztán magyar összetételû, ráadásul nem tartományi vagy köztársasági alapítású, így az államnak beleszólási joga sincs azok vezetésébe és mûködésébe. A nyelvhasználat területén pedig "egyébként sem rendelkezik az MNT különösebb jogosítványokkal, amit maga az MNT illetékes bizottsága is elismer" - hangoztatta az MRM.
A László Bálint pártelnök aláírásával ellátott közlemény szerint a Magyar Nemzeti Tanács "legveszélyesebb félremagyarázása" az, hogy az eddig kiemelt jelentõségûvé nyilvánított intézmények és az MNT által gyakorolt alapítói jogok mellett mûködõ intézmények és tájékoztatási eszközök esetében a helyzet változatlan marad. Az MRM értelmezése szerint ugyanis ez csak addig igaz, "amíg le nem jár egy-egy igazgató vagy igazgatói tanács, bizottság megbízatása".
Az MNT szerepe ezentúl - az MRM értelmezése szerint - a Magyarországról érkezõ támogatások szétosztására degradálódik, habár a közlemény szerint "ennek a lehetõsége is megkérdõjelezõdött azzal, hogy az alkotmánybíróság törölte a kisebbségi nemzeti tanácsok azon jogát, hogy együttmûködjenek az anyaországi állami szervekkel".
Megoldásként az MRM a magyar oktatás elkülönült intézményrendszerben való mûködését javasolja, így az MNT-nek továbbra is megmaradna az a joga, hogy iskolák alapítója legyen.
Az alkotmánybíróság január 16-án hozott döntést a nemzeti tanácsokról szóló törvényrõl. A döntés értelmében a törvény 10 szakasza részben vagy teljesen összeegyeztethetetlen a szerb alaptörvénnyel. A hatálytalanított rendelkezések egy része olyan kollektív kisebbségi jogokat biztosított, amelyeket a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a többi kisebbségi nemzeti tanács évek óta törvényesen gyakorolt, azaz a döntéssel a kisebbségi jogok elért szintje csökkent, a szerzett jogok sérültek.
Korhecz Tamás, az MNT elnöke hétfõi sajtótájékoztatóján kijelentette: "ezúttal is bebizonyosodott, hogy Szerbiában a kisebbségvédelem területén is az egy lépés elõre-egy lépés hátra gyakorlat érvényesül". Hozzátette azonban, hogy a gyakorlatban nagyon kevés változást hoz az alkotmánybíróság döntése. "A perszonális autonómia, a kisebbségi önkormányzat kapott egy pofont, de az ember a pofon után megrázza magát, és folytatja tovább a mûködését - magyarázta Korhecz.
Pásztor Bálint, a legnagyobb vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetõje pedig úgy fogalmazott: "nem történt tragédia". Megállapította, hogy "folyamatos a hisztériakeltés a témával kapcsolatban, de ennek nincs megalapozottsága", vannak viszont feladatok, amelyeket a nemzeti tanácsokra vonatkozóan meg kell oldani.
Az MNT magyarázatát szerdán közleményben bíráló MRM-nek a 35 tagú vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban egy választott képviselõje van, valamint egy-egy önkormányzati képviselõvel rendelkezik Szabadkán és Magyarkanizsán. A párt mindenhol ellenzékbõl politizál.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!