Hoffmann: a legfontosabb szabályokat megalkották az oktatás területén
MTI
2014 January 17, Friday
(MTI) - A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén.
|
(MTI) - A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén.
Hoffmann Rózsa az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás második napján, pénteken a fõvárosban kiemelte: határozott kormányzati szándék, hogy a pedagógusok az egyik legmegbecsültebb társadalmi réteggé váljanak. Országos átlagban eddig 50 ezer forintos nettó emelés valósult meg, amelynek a folytatása szeptemberben következik - jelezte. Fontos változás még az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan bevezetése szeptembertõl, s a nevelési célokat szolgálja a közösségi szolgálat - sorolta. Utóbbiról elmondta: a részleteket szabályozó kormányrendeleten most dolgoznak. A Klebelsberg intézményfenntartó belépésével az volt a cél, hogy az adminisztratív terhek nagy részét levegyék az intézmények válláról - mondta. A tervekrõl szólva kiemelte: a kompetenciaméréseket kiterjesztik a tartalom ellenõrzésére és az idegennyelvtudásra is.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!