Vallási üldöztetés miatt kapott menedéket egy ateista Nagy-Britanniában
MTI
2014 January 14, Tuesday
(MTI) - Vallási üldöztetésre hivatkozva menedékjogot adott egy ateista afgán állampolgárnak Nagy-Britannia - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati médium.
|
(MTI) - Vallási üldöztetésre hivatkozva menedékjogot adott egy ateista afgán állampolgárnak Nagy-Britannia - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati médium.
A férfi jogászai szerint vélhetõen ez az elsõ olyan eset, hogy valaki ateizmusa, azaz az Istenben való hit hiánya alapján kapott menedékjogot Nagy-Britanniában. A muszlimként felnevelt fiatalember 2007-ben, 16 éves korában menekült Nagy-Britanniába Afganisztánból családjával egy ottani konfliktus miatt, és eredetileg 2013-ig maradhatott volna az országban. Azonban a szigetországban való tartózkodása alatt feladta a muszlim hitet, és jogi képviselõi azzal érveltek, hogy emiatt a hazájába való visszatérése esetén üldöztetés, sõt akár halálbüntetés is várhat rá. A jogi képviselõk az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre hivatkozva kérelmezték a menedékjogot a brit belügyminisztériumnál. E konvenció a vallási, faji, nemzeti hovatartozása, társadalmi csoporthoz való tartozása vagy politikai meggyõzõdése miatt hazájukban üldöztetett emberek védelmét biztosítja. Az ügyet egyébként a Kenti Egyetem egyik másodéves joghallgatója készítette elõ. A brit belügyminisztérium az ügy kapcsán közölte: az Egyesült Királyság büszke arra, hogy hosszú ideje menedékjogot biztosít az erre rászorulóknak, és minden beadványt egyénileg bírálnak el. A szigetországi ateisták és agnosztikusok legprominensebb szervezete, a brit humanista egyesület üdvözölte a döntést, és a nem vallásos emberek érdekvédelmének fontosságát hangsúlyozta, amit állítása szerint az általában csak a keresztények jogainak megóvására törekvõ nyugati kormányok gyakran figyelmen kívül hagynak.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!