(MTI) - A családi emlékek rendszeres felidézésének és megõrzésének fontosságát hangsúlyozta szerdán elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Az életének 88. esztendejében járó II. Erzsébet királynõ, aki hagyományosan karácsony elsõ napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez, idei beszédében feltûnõ hangsúlyt helyezett uralkodásának eddigi több mint hat évtizedére, és az üzenetbõl alig burkolt utalás volt kiolvasható arra, hogy a királyi család ifjabb nemzedékei egyre többet vállalnak át az uralkodói kötelezettségekbõl.
A királynõ - aki egyéb, fõleg politikai jellegû nyilvános megszólalásaival ellentétben karácsonyi üzenetét mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül - hangsúlyozottan felidézte például, hogy a Nemzetközösség kormányfõinek novemberben Srí Lankán rendezett idei csúcstalálkozóján magát a Nemzetközösséget Károly trónörökös képviselte.
E rendezvényeken a korábbi években az uralkodó volt jelen, ám az udvar már májusban bejelentette, hogy a Srí Lanka-i találkozón II. Erzsébet királynõt elsõszülött fia és majdani utódja a trónon, vagyis Károly herceg képviseli.
Karácsonyi beszédében az uralkodó visszaemlékezett a koronázásának idei 60. évfordulója alkalmából rendezett júniusi ünnepségsorozatra is.
A királynõ hangsúlyosan szólt arról is, hogy a Nemzetközösségi Játékokat - amelyeket sokan a tagországok saját "olimpiájának" tartanak - jövõre a skóciai Glasgow-ban rendezik.
A négyévenkénti játékokat alig néhány hónappal a Skócia függetlenségérõl 2014 õszére kiírt népszavazás elõtt tartják a skót nagyvárosban. II. Erzsébet királynõ szerdai beszédében ugyan még utalásszerûen sem tért ki a referendumra, a játékok megemlítésével mindazonáltal egyértelmû gesztust tett Skóciának, mivel az uralkodó karácsonyi üzeneteiben jövõbeni események ritkán szerepelnek hangsúlyos helyen.
A múlttal, eddigi életével történõ számvetés fontosságának üzenetét látszott alátámasztani az is, hogy a BBC televízió által felvételrõl sugárzott - a nemzetközösségi országokban is közvetített - karácsonyi beszédet a királynõ egy olyan asztal mellett ülve mondta el, amelyen a királyi család több generációjának portréi voltak elhelyezve. A felvételen külön bejátszották II. Erzsébet királynõ szüleinek, néhai VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynõnek a fotóit.
Az uralkodó megemlékezett arról is, hogy az idén kibõvült a királyi család: július 22-én megszületett a dédunoka, György herceg, aki dédnagymamája, nagyapja és édesapja, vagyis II. Erzsébet királynõ, Károly trónörökös és Vilmos herceg után majdan örökli a koronát.
A karácsonyi beszéd felvételén számos részletet bejátszottak annak a történelmi fotósorozatnak a készítésérõl is, amely György herceg októberi keresztelõje után született. Csaknem 120 éve - vagyis Viktória királynõ uralkodása óta - most elsõ ízben fordult elõ, hogy az uralkodó és a brit trón három várományosa ugyanazon a hivatalos portrén szerepelt. A fotókon ugyanis együtt látható II. Erzsébet királynõ, Károly trónörökös, valamint Vilmos herceg - Károly és a néhai Diana hercegnõ elsõszülött fia -, és György herceg.
Legutóbb 1894-ben, a késõbbi VIII. Eduárd keresztelõjén készült hasonló családi fotó: az a kép az agg Viktória királynõt, a kis Eduárd herceget, valamint Eduárd apját és nagyapját, a késõbbi V. Györgyöt és VII. Eduárdot ábrázolta együtt.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!