Vezetési és pénzügyi válságba került a német szélsõjobboldali NPD
MTI
2013 December 24, Tuesday
Vezetési és pénzügyi válságba került a német szélsõjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), a berlini központban dolgozók többségének felmondtak, mert nincs pénz a bérekre...
|
(MTI) - Vezetési és pénzügyi válságba került a német szélsõjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), a berlini központban dolgozók többségének felmondtak, mert nincs pénz a bérekre, a párt váratlanul lemondott elnökével szemben pedig felmerült a gyanú, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalembert - írta kedden a Der Tagesspiegel. Holger Apfel az elõzõ héten csütörtökön jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik az elnöki tisztségbõl, és a szászországi tartományi parlamentben sem vezeti tovább az NPD frakcióját. Lemondását egészségi problémákkal indokolta, azt állította, hogy kiégett a pártban végzett munkában és betegállományba kell mennie. Az elnökség hétvégi ülésén azonban kiderült, hogy más is lehet a háttérben - írta a Der Tagesspiegel. Az értekezleten a párt szászországi szervezetének vezetõje, Holger Szymanski beszámolt egy fiatal aktivistával folytatott beszélgetésérõl, aki azt mondta, hogy a lemondott elnök szexuálisan zaklatta õt. Szymanski megítélése szerint "a fiatal bajtárs szavahihetõ" - mondta a lapnak az ülés egyik résztvevõje. Az elnökség írásban kért felvilágosítást Holger Apfeltõl. Jelezték, hogy amennyiben két héten belül nem válaszol vagy nem tudja hitelt érdemlõen cáfolni a vádat, kizárják a pártból. Az NPD szigorúan elítéli a homoszexualitást - tette hozzá beszámolójában a berlini liberális lap. Az NPD-t a vezetési krízis mellett egyre mélyülõ pénzügyi válság is sújtja. A héten a pártközpont hét fõállású munkatársa közül ötnek felmondtak, mert nem maradt pénz a fizetésükre. A Bundestag - a törvényhozás alsóháza - februárban leállította a negyedévenkénti mintegy 300 ezer eurós állami támogatás folyósítását folyósítását, mert az NPD nem fizetett be egy több mint egymillió eurós büntetést, amelyet a szövetségi közigazgatási bíróság vetett ki 2012 decemberében a párt gazdálkodásáról szóló pénzügyi beszámoló ellenõrzése során kimutatott szabálytalanságok miatt. A pártnak az 1,27 millió eurós büntetés mellett jelentõs nagyságú tartozást is törlesztenie kell. A legutóbbi, 2011-es pénzügyi beszámolója alapján 950 ezer eurós adósságot halmozott fel. A széles körben neonáci szellemiségûnek tartott pártot a betiltás is fenyegeti. A törvényhozás felsõháza, a Bundesrat december elején kezdeményezte az alkotmánybíróságnál az NPD betiltását és felszámolását. A beadvány szerint a párt államellenes tevékenységet végez, és ideológiája rokonságban áll a nemzetiszocializmussal. A párt a szeptemberi országos parlamenti választáson a szavazatok 1,3 százalékát szerezte meg, támogatottsága visszaesett a négy évvel korábbi 1,5 százalékhoz képest. Jelenleg két tartományban - Szászországban és Mecklenburg-Elõ-Pomerániában - rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!