(MTI) - A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint mára már elültek az új magyar alaptörvény körüli viharok, a hamis vádakat megcáfolták.
Errõl Rétvári Bence beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A parlamenti államtitkár kiemelte: egy húszéves, útkeresésekkel teli korszakot zárt le az új magyar alaptörvény elfogadása, és a közel két éve hatályban lévõ alkotmány modern, jogállami, és tartós alappillérekre épül.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: az új alaptörvény él és mûködik. Kiemelte: sokan aggódtak a sajtószabadság miatt, azonban egy olyan hír, információ sem volt az elmúlt két évben, amely az alaptörvény, illetve az új médiatörvény miatt nem került volna nyilvánosságra. A sajtó továbbra is szabadon mûködik, Magyarországon az újságírók munkáját nem akadályozzák - állapította meg.
Kitért arra is, hogy a parlament kontrollja a végrehajtó hatalom felett továbbra is megmaradt, és az Alkotmánybíróság ugyanúgy semmisített meg törvényjavaslatokat mint a korábbi években, és az államfõ is rendszeresen gyakorolja a maga "egyensúly-szerepét", több törvényjavaslatot küldött vissza.
Rétvári Bence szólt arról, hogy mindazok az eljárások amelyek az alaptörvény elfogadása körüli hisztériás hangulatban elindultak, befejezõdtek. Példaként említette az igazságügyi rendszerrel összefüggésben indított kötelezettségszegési eljárást, a túlzott deficiteljárást, valamint, hogy a Velencei Bizottság napirendjén sem szerepel már magyar kérdés.
Az államtitkár kiemelte: több újítást is átvettek más országok tõlünk, ilyen az adósságplafon intézménye, a családi adózás és a bankadó. Az Európai Unió most vitatja a klónozás magyar alaptörvényhez hasonló tilalmának bevezetését.
Megjegyezte: ez egy olyan mûködõ alaptörvény, amely elsõk között vette át az unió alapjogi chartáját. Elsõk között védi a jelnyelvet, tartalmazza továbbá a szemétimport tilalmát, Magyarország GMO-mentességét, az off-shore cégek közpénzhez jutási tilalmát - sorolta. Tartós értékként jelölte meg a család és a házasság kiemelt védelmét, azt, hogy a jogokat és kötelességeket egyaránt tartalmaz az alaptörvény, amelyben kibõvült a nemzeti vagyon köre.
Részletesen szabályozza továbbá a kommunista és a náci diktatúra elítélését. Egyértelmûvé teszi, hogy az ezen korszakokban emberiség elleni bûnöket, tömeges jogsértéseket elkövetõkkel szemben az államnak kötelessége fellépni, és ezért különbözõ szerveket, mint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hozott létre - hangzott el.
A parlamenti államtitkár kérdésre elmondta: kétszínûnek tartja Bajnai Gordon és az Együtt-PM nyilatkozatát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB)felállításának elhalasztásáról. Kiemelte: ez késleltetné a múlt feltárását és már így is 25 éves késésben vannak. Megjegyezte: korábban az a vád érte a kormányt az ellenzék részérõl, hogy késik a NEB felállítása. Szintén kétszínûnek nevezte a témában konzultáció sürgetését, és mint mondta: sem az általános, sem a részletes és záróvitában nem szólalt fel egyetlen PM-es politikus sem.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!