Belügyminisztérium-Budapest-rendõrség Átvette a Hotel Retrót a BRFK
MTI
2013 October 29, Tuesday
(MTI) - Tíz évre átvette az óbudai Hotel Retró Budapest épületét a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) kedden.
|
(MTI) - Tíz évre átvette az óbudai Hotel Retró Budapest épületét a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) kedden.
Az átadáson Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az egykori szállodában 184 rendõrnek tudnak lakást, elhelyezést biztosítani kulturált körülmények között. A fõpolgármester és a Fõvárosi Közgyûlés felismerte, hogy Budapest lakóinak értéke a közbiztonság, és ehhez rendszeresen nyújt támogatást - mondta. Példaként említette a túlórák finanszírozását és a kiemelkedõ ügyek utáni elismeréseket, továbbá azt, hogy a fõvárosban egyebek mellett a VIII. kerületben is lakásokat kaptak a rendõrök. Tarlós István fõpolgármester arról beszélt, hogy a fõváros lakossága és az önkormányzat is partnerséget kér és kap a közbiztonság fenntartásához, amihez a megfelelõ körülmények biztosításával igyekeznek hozzájárulni. Hangsúlyozta, hogy Budapestnek két nagy feladata van, a közlekedés "ráncba szedése" és a közbiztonság javítása. A közlekedéshez a fõvárosnak kell többet hozzátennie, a közbiztonsághoz pedig a rendõrségnek - jegyezte meg, hozzátéve, hogy növelni kell a rendõrség létszámmegtartó képességét, és ezt szolgálja a lakhatás biztosítása. A fõpolgármester elmondta, hogy az egykori gázgyári hotel két éve üresen állt, a használatba adás elõtt felújították egyebek mellett a fûtési rendszerét, az elektromos hálózatát és a liftjeit. A Fõvárosi Közgyûlés február végén döntött arról, hogy tíz évre a BRFK ingyenes használatába adja a több mint 7500 négyzetméteres ingatlant. A 2400 négyzetméteres fõépületet rendõrök budapesti elhelyezésére és továbbképzések helyszínéül használja a rendõrség. A háromcsillagos szálloda becsült forgalmi értéke nettó 487 millió forint.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!