(MTI) - Elkészült az ENSZ vegyifegyver-ellenõreinek a Damaszkusz környékén augusztus 21-én végrehajtott gáztámadásról elkészített jelentése, amelyet még a hétvégén eljuttatnak a világszervezet fõtitkárához - jelentette be pénteken Ake Sellström professzor, a szakértõi csoport vezetõje, anélkül, hogy ismertette volna a dokumentum tartalmát.
Sellström mindössze annyit árult el: arról, hogy mikor adják át a jelentést a tagállamoknak, illetve mikor teszik közzé, az ENSZ fõtitkára dönt majd. Ban Ki Mun fõtitkár egy pénteken adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a szakértõi jelentés megcáfolhatatlan lesz, s bizonyítékot ad majd arra, hogy valóban használtak vegyi fegyvert Szíriában. S noha azt nem mondta, hogy ezért ki a felelõs, hozzáfûzte, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere "számos bûncselekményt követett el az emberiesség ellen".
"Ezért biztos vagyok benne, hogy biztosan lesz egy felelõsségre vonási folyamat, amikor minden befejezõdik" - mondta Ban. A fõtitkár rámutatott: ha bebizonyosodik, hogy Szíriában vegyi fegyvert vetettek be, akkor megsértették nemzetközi jogot. A világszervezet szakértõinek mandátuma hivatalosan arra szól, hogy megállapítsák: történtek-e Szíriában vegyifegyver-támadások, nem pedig arra, hogy azok végrehajtóit is beazonosítsák.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivõje közleményt adott ki, amelynek értelmében az Egyesült Államok biztos benne, hogy az ENSZ-jelentés megerõsíti a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásának tényét. Harf valószínûtlennek nevezte, hogy a vizsgálat bárkit is hibáztatni fog az augusztus 21-i incidensért.
Az ENSZ-bõl származó diplomáciai értesülések szerint ugyanakkor a jelentés mégis utalhat az elkövetõk kilétére. Az ENSZ-szakértõk Szíriában emberi szövet- és talajmintákat vettek, és magukkal vihettek fegyverekbõl származó maradványokat is. Farhan Haq ENSZ-szóvivõ kijelentette, hogy a világszervezet New York-i központjában még nem látták a jelentést, de a fõtitkár kapcsolatban állt a szakértõkkel.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!