(MTI) - Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az elsõ rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
A szombati idõmérõ edzésen a címvédõ Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzõje szerezte meg a második helyet, míg a harmadik pozícióból a Lotusszal versenyzõ francia Romain Grosjean vághat neki a 14 órakor kezdõdõ 70 körös futamnak.
A kvalifikáció második szakaszán Vettel a hétvége során elõször tudott 1 perc 20 másodpercen belüli idõt (1:19.992) autózni, de nem sokkal késõbb jött a két Mercedes, Nico Rosberg és Hamilton, õk még ennél is jobban teljesítettek. Az idõmérõ ezen szakasza után búcsúzott a karrierje elsõ gyõzelmét éppen a Hungaroringen arató brit Jenson Button (McLaren), valamint a vasárnap 100. F1-es futamán induló német Adrian Sutil (Force India) is.
Az idõmérõ záróetapjának elsõ kiemelkedõ idejét ismét Vettel autózta (1.19.506), de az igazi izgalmakra az utolsó pillanatokig kellett várni, ekkor ugyanis Hamilton egy fantasztikus körrel (1:19.338) megelõzte a legutóbbi három vb gyõztesét.
A Mogyoródon tavaly gyõztes Hamilton pályafutása során negyedszer indulhat az élrõl a Hungaroringen, mostani pole pozíciós ideje pedig nem sokkal marad el a pályarekordtól, amelyet a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tart 1:19.071 perces idõvel.
Lewis Hamilton:
------------------
"Meglepõdtem az elsõ helyen, s azon, hogy legyõztem Sebastiant, aki talán hibázott a gyors körében. Meg kellett küzdenünk a nagy hõséggel is, de eddig jól dolgoztunk, és minden rendben ment. A Hungaroringen sokat segít az elsõ rajtkocka, s fontos elsõként elfordulni az elsõ kanyarban, azt azonban csak holnap fogjuk megtudni, hogy a versenyen hogyan viselkednek majd a gumik ebben a melegben."
Sebastian Vettel:
-------------------
"Elégedett vagyok a köreimmel, Lewis most jobb volt. Azt gondolom, talán a pálya közepén vesztettem valamennyi idõt vele szemben. A verseny szempontjából a második rajtkocka is jónak mondható, kár, hogy a csapattársamnak mûszaki problémái voltak és ezért nem az elsõ sorokból fog rajtolni."
Romain Grosjean:
--------------------
"Eddig jól alakul a hétvége, az idõmérõn az utolsó gyors köröm nagyon jól sikerült. A közepes gumikkal remekül viselkedik az autónk, a lágy keverék azonban nem annyira tartós, de amikor eljön az ideje, döntést hozunk arról, mi lesz a helyes gumitaktika a futam szempontjából."
A rajtsorrend:
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
2. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
4. sor:
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, McLaren)
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
6. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
7. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
8. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
9. sor:
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Paul Di Resta (brit, Force India)
10. sor:
Charles Pic (francia, Caterham)
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
11. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Max Chilton (brit, Marussia)
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!