(MTI) - Douchev-Janics Natasa férje, egyben edzõje, Andrian Douchev kijelentette: felesége - függetl
MTI
2012 November 30, Friday
(MTI) - Az ENSZ Közgyûlésében tartott szavazás semmiképpen sem helyettesítheti az átfogó, tárgyalásos, politikai megoldást, amely a palesztin és az izraeli fél számára is elfogadható
|
(MTI) - Az ENSZ Közgyûlésében tartott szavazás semmiképpen sem helyettesítheti az átfogó, tárgyalásos, politikai megoldást, amely a palesztin és az izraeli fél számára is elfogadható - tudatta péntek hajnalban közzétett kommünikéjében az Európai Parlament (EP) elnöke.
Martin Schulz leszögezte: az EP határozott álláspontja az, hogy csak békés, erõszakmentes eszközökkel lehet tartós és igazságos békét teremteni a Közel-Keleten. Felidézte, hogy a parlament legutóbbi határozatában kiállt amellett, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság kapjon "nem tag megfigyelõ" státust az ENSZ-ben, így a palesztinok igényei nagyobb figyelmet kaphatnak, és jobban érvényesülhetnek. "Az Európai Parlament határozottan kiáll a kétállami megoldás mellett, az 1967-es határok alapján, Jeruzsálemmel mint mindkét állam fõvárosával, annak érdekében, hogy Izrael Állam és egy független, demokratikus és életképes Palesztin Állam egymás mellett élhessen békében és biztonságban" - hangzik Schulz közleménye. Az EP elnöke azt is világossá teszi, hogy az ENSZ Közgyûlésében tartott szavazás semmiképpen sem helyettesítheti az átfogó, tárgyalásos úton elért politikai megoldást, amelyet mindkét fél elfogad. A politikus egyúttal Izraelt és a palesztinokat is arra szólítja fel, hogy mindent tegyenek meg a béketárgyalások újraindítása érdekében.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!