Bajorországból származnak azok a tojások, amelyeket a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal foglalt le egy fõvárosi áruházlánc egyik üzletében pénteken. Ez azt jelenti, hogy a tojások nem Németországnak arról a részérõl kerültek Magyarországra, ahol néhány napja kiderült, hogy több ezer tonna, dioxinnal szennyezett zsiradékot használtak fel állateledel készítéséhez, amit azután egyebek mellett csirkéknek is adtak. A fõvárosi élelmiszer-áruházban talált tojásokból mintát vettek a szakemberek, melyet laboratóriumi vizsgálatra küldtek, eredmény a jövõ hét végén várható.
Szombaton a Magyar Nemzet írt arról, hogy német eredetû tojást foglaltak le az egyik fõvárosi Interspar áruházban. A lánc sajátmárkás termékében német eredetû tojást találtak, amelyrõl feltételezhetõ, hogy megtalálható benne az emberi szervezetre káros dioxin, amelyet a német baromfik takarmányában mutattak ki a napokban. Kardeván Endre, az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelõs államtitkár szombaton a Független Hírügynökségnek elmondta: a hatóság bejelentés alapján kereste fel az egyik élemiszeráruház-lánc érintett boltját. Az üzletben DE-jelzéssel ellátott tojásokat találtak, a jelzés a németországi eredetre utal. Mintát vettek a készletbõl, amit laboratóriumi vizsgálatra küldtek. Eredmény a jövõ héten csütörtök-péntekre várható. A tojások eredetét vizsgálva egyelõre az derült ki, hogy Németországból, a bajor tartományból származnak. Ez egyben azt jelenti, hogy a tojások nem arról a területrõl érkeztek, ahol Németországban eredetileg a dioxinnal szennyezett élelmiszereket találták. A német hatóságok egyébként hivatalosan arról tájékoztatták a magyar hatóságokat, hogy Magyarországba nem érkezett a szennyezett élelmiszerekbõl. Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, Németországban egy cég nemrég feltehetõen háromezer tonna, ipari felhasználásra szánt, szennyezett zsírsavakkal látott el több állateledel-készítõt. A dioxinok különbözõ vegyi folyamatok nem kívánt melléktermékeként keletkeznek, a vegyületcsoport egyes tagjai rákkeltõ hatásúak. A szennyezett zsiradékból készített állateledellel haszonállatokat etettek, Németországban az érintett telepekrõl származó tojásban és húsban is találtak megnövekedett dioxinszinteket. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) korábban azt közölte, hogy Magyarországra nem jutott ezekbõl a termékekbõl.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!