Idén november 20-án gyûltek össze a Szegedi Tudományegyetem elsõ és felsõbb évesei, hogy önfeledten bálozzanak a Tanulmányi és Információs Központban. 2006-ban az egyetem gólyáinak még be kellett érnie a Piarista Gimnázium tornatermével és ebédlõjével, azonban tavaly már elsõ alkalommal birtokukba vehették a vadonatúj TIK épületét. A mostani SZTE Gólyabál tehát már második volt a sorban, melyet az épület aulájában rendeztek meg. Jöttek is a felsõoktatásban tanuló, zömében elsõsök szép számmal, hiszen már a 8 órai kapunyitáskor számos öltönyös fiatal beszélgetett a TIK forgóajtaja elõtt és az ideiglenes táncteremmé avanzsált átriumban is.
Negyedórával késõbb köszöntõ, majd vacsora várta a gólyákat, akik alkalomhoz illõen öltönyben és kisestélyiben érkeztek az esemény helyszínére. Azok akik fizettek a vacsoráért, három féle menü közül is választhattak. Az étkezést követõen többféle izgalmas nyitótánc szórakoztatta a fiatalságot, majd fél 11-kor következhetett az est sztárvendége, az egykori Neotonos Csepregi Éva. Az örökifju hölgy ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy még mindig nagyon otthonosan mozog a színpadon, ismert számaira sokan táncra perdültek a bálozók közül.
Az est további részében értékes tombolahúzás, majd a Zsomboy's produkciója következhetett egészen hajnalig. Mindeközben a nagyelõadóban a JATE Klub lemezlovasa Dj. Alma szolgáltatta a talpalávalót. A programot tovább színesítette a Bolero Póker Club, mely egész este várta a szerencselovagokat. A gólyabál egészen reggel 4-ig tartott, amikor is át kellett adni az épületet a takarítóknak. A felsõoktatásba épphogy bekerült diákok közül szép számmal vettek részt az eseményen, hiszen közel 1.800-an báloztak együtt a felsõbb évesekkel.
Kapcsolódó anyagaink:
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!