Tudósok és tanítók
Hetényi Magdolna az Akadémia rendes tagja
Hetényi Magdolnát, a Szegedi Tudományegyetem ásványtani, Geokémiai és Kõzettani Tanszék tanszékvezetõ egyetemi tanárát a levelezõ után rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
Fülöp Ferenc a GYTK elsõ akadémikusa
Gyüdi Sándor, a karmester és matematikus
dr. Molnár Gyula ornitológus, zenész és fotómûvész
Beszélgetés Csörgõ Sándor akadémikussal
Ötvös Péter 60 éves
Universitas
SZTE Hírlevél
Jól jár a diák, ha szemfüles
SzTE hírek
Ingyen Jim Beam és nem várt csóközön
Programajánló
�prilis 2024
H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Ebben a h�napban
Hírfolyam
14:42 
Csongrád megyében is támogatják a Mintamenza program terjedését
14:41 
Ukrán válság - Az oroszok hajók elsüllyesztésével foglyul ejtették az ukrán flotta egy részét
14:40 
Ukrán válság - Orosz lap: Viktor Janukovicsot állítólag infarktussal kórházban kezelik
14:38 
Versenyuszoda épül Gödöllõn
14:36 
Ukrán válság - Magyar katona vezeti az EBESZ katonai megfigyelõit
13:44 
Diszkótragédia - Fenntartotta a korábbi jogerõs ítéletet a Kúria a West Balkán-ügyben
Szeged
Szegedi hírek
Bõrgyógyászati távkonzultációs rendszert fejlesztettek Szegeden
Vízilabda ob I - Molnár Tamásék Diapolo Szeged VE néven folytatják
Színházi világnapi programok Szegeden
Választás 2014 – Bajnai: áprilisban hosszú távra eldõl, az ország merre halad tovább
Elindult az utastájékoztató-rendszer tesztüzeme a szegedi megállókban
Universitas
SzTE hírek
Hol születnek a döntések? – A Nobel-díjas Bert Sakmann elõadása Szegeden
Megkezdik a szegedi egyetemmel kapcsolatos dokumentumok egybegyûjtését
Magazin
Uccai dumák
Az ítélet rád méretett
Játék
Kivirágzás vezényszóra
Autók
SEMA: 600+ lóerõs Elantra GT a Bisimototól
Tudósok és tanítók Tudósok és tanítók
Beszélgetés Trogmayer Ottó muzeológussal
Munkatársunktól   2004 September 30, Thursday  

Trogmayer Ottónak, a szegedi Móra Ferenc Múzeum nyugalmazott igazgatójának egész pályafutása szorosan kötődik Szegedhez. A néhány éve Széchenyi-díjjal is kitüntetett kiváló muzeológus, régész ötvenes-hatvanas években végzett őskori ásatásai több történeti kérdésben új eredményeket hoztak, a hetvenes években pedig pusztaszeri ásatásai jelentettek komoly szakmai sikert. A szegedi régészeti képzésbe is fiatalon bekapcsolódott: előbb óraadóként oktatott, majd a JATE 1989-től önállóvá vált régészeti tanszékének vezetője lett. A legnagyobb munkát mégis talán múzeumszervezőként végezte: 1970 januárjától 1997 októberi nyugállományba vonulásáig igazgatta a szegedi Móra Ferenc Múzeumot, és irányította a Csongrád megyei múzeumi hálózatot. Kitartása és következetessége nagyban hozzájárult, hogy létrejött az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, sikerült restaurálni és méltóképp kiállítani a Feszty-körképet. Tavaly nyáron a Magyarországért Alapítvány Magyar Örökség-díját vehette át, idén nyáron pedig pályafutása elismeréseként a 120 éves Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat neki ítélte a magyar régészet atyjáról, Rómer Flórisról elnevezett emlékérmet. Trogmayer Ottóval szegedi múzeumi szobájában beszélgettünk.
  Hozzszlsok Nyomtat E-mail PDF


 

Névjegy 

Született: Budapest, 1934. július 24.

Tanulmányok: ELTE, 1952-57.

Életút: 1956-tól a szegedi Móra Ferenc Múzeumban dolgozik, igazgató. 1965-től régészetet oktat a JATE-n, 1989-től tanszékvezető, 1970-től irányítja a pusztaszeri ásatásokat és a nemzeti történeti emlékparkot. A történettudomány kandidátusa (1969).

Kitüntetései: Móra Ferenc-díj (1979), SZOT-díj (1988), Széchenyi-díj (1996), Magyar Örökség-díj (1997), Rómer Flóris-díj (1998)

Főbb művei: Das bronzezeitliche Gräbefeld bei Tápé (1975), Szer monostorától Ópusztaszerig (Zombori Istvánnal, 1980), kb. 100 tanulmány. Hobbija a horgászat. 

- Gyermekkorát az ősi magyar kereskedővárosban, Komáromban töltötte, amelynek csak jobb parti részét ítélte Magyarországnak a trianoni békediktátum. Azokban az években mi befolyásolta pályaválasztását?

- Elsősorban a gimnázium, ahol kitűnőre érettségiztem, és amelynek végig jó tanulója, jó sportolója voltam. Egyikünk sem gondolta - sem édesapám, sem én -, hogy valamikor majd régész lesz belőlem. Apám orvost, mégpedig sebészt szeretett volna belőlem faragni, én pedig színész szerettem volna lenni. Abban bízva mentem az ELTE Bölcsészkarának magyar szakára, hogy utána majd dramaturg leszek, és átszivárgok valamelyik színházhoz. Alapítója lettem az Egyetemi Színpadnak, ahol több szerepet is játszottam. Egyszer azonban évfolyamtársam, Bárdosi János - aki később etnográfusként a szombathelyi múzeum igazgatója lett - elcsalt László Gyula egyik régészeti előadására. 1951-52-ben már túl nehéz és zavaros dolognak tűnt az irodalom, akkoriban folyt a Déry-féle Felelet-vita, József Attila költészete is nemkívánatos volt. László Gyula professzor viszont legjobb formáját mutatta, bűvöletes előadásokat tartott. Akkor még nem tudtam, hogy valaha festőművésznek készült, és tudományos munkássága mellett kiváló grafikus lett. Lenyűgözött, ahogyan egyszerre két kézzel két különböző ábrát rajzolt a táblára. A népvándorlás korának művészetéről beszélt, röpködtek előadásában az ismeretlen kifejezések. Akkor még fogalmam sem volt, mi a különbség a szkíták, a szittyák és az avarok között. Művészetének és tudományának lényege: a halott tárgyakba életet lehelt, megmagyarázta funkciójukat, s azt, hogy mi miért van. Számomra akkor László Gyula előadásai alapján egy érdekes logikai játéknak tűnt a régészet: ki kell találni, melyik tárgy miért került a sírba. Kértem a tanulmányi osztálytól az áthelyezésemet a régész szakra, ami akkoriban nagyon nehezen ment. Végül megkaptam az engedélyt, és bár 59 kilóra fogytam - ma 95 vagyok -, a szükséges vizsgákat sikerült időre letennem. A magyar szakot leadtam, általános régész, azon belül ősrégész hallgató lettem, mivel László Gyula világos és vitathatatlannak tűnő előadásai alapján úgy hittem, a népvándorlás korával kapcsolatban már minden kérdés megoldódott.

- Hogyan került 1956 nyarán a szegedi múzeumhoz?

- Először Miskolcra irányítottak régész gyakornoknak, majd 1956. július 16-án "ideiglenesen" áthelyeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumba. Feleségemmel - aki könyvtárosi állást kapott - együtt jöttünk Szegedre. Az 1956-os forradalom idején sok régész disszidált. Mi is elindultunk a feleségemmel, ám útközben betértünk a szüleinkhez, akik zokogva hallgatták tervünket, ezért inkább visszajöttünk. Pedig romantikus kalandvágy élt bennünk; a folyóiratokból láttuk, hogy Nyugaton milyen nagy lehetőségek vannak a szakmában. Maradásunkban az is közrejátszott, hogy megszerettük Szegedet. Itt rendkívül jószívűek az emberek. Amikor ide kerültünk a feleségemmel, alig volt pár forintunk, mert nem számítottunk arra, hogy csak az első hónap után kapjuk meg a fizetésünket. Mindenen spórolnunk kellett. Emlékszem, amikor bementem a Kárász-házban működő közértbe, és kértem tíz deka sót, az eladó nagy csodálkozó szemmel nézett rám, majd felhasított egy zacskót, kivett belőle tíz dekányit, s azt mondta, vigyem csak. Meglepődtem, hogy nem kellett fizetnem. Azt hihette, csóró egyetemista vagyok. Ilyesmi Pesten elképzelhetetlen lett volna. Barátságos, patriarchális világ volt akkoriban Szegeden. Egyedül a város lassúsága zavart. "Majd möglássuk" - ezt mondták leggyakrabban.

- A szegedi szakmai sikerek után sohasem akart Budapestre kerülni?

- A Nemzeti Múzeum a mi szemünkben - mint az Olymposz a görögöknek - egy nagy szent hely volt. Azt hittük, hogy aki oda bekerült, az már eleve borzasztóan nagy tudású szakember lehet. Később jöttem rá, hogy a szék nem biztos, hogy értelmet, emberséget is adott... 1958-tól a hatvanas évek végéig minden hónapban találkozókat tartottunk barátaimmal Budapesten, a Veress Pálné utcai Bajtárs vendéglőben. Kortársaimmal - akik közül sokan neves szakemberek, akadémikusok lettek - megvitattuk a világ dolgait. Ott döbbentem rá, hogy sok budapesti kollégának szerencsés esetben is évente legfeljebb egy ásatás adatik meg. Már egy helyszíni szemlétől is boldogok voltak, mert legalább kitehették a lábukat a Nemzeti Múzeumból. Nálunk pedig - miután 1963-ban létrejött a megyei múzeumi szervezet - szinte korlátlan lehetőségek adódtak. 19 kis "grófság" alakult, ahol vidéki pályatársaim szinte mindannyian nagy dolgokat alkothattak. Például a csodálatos somogyvári román kori apátság, a balácai római kori villa vagy a szabolcsi földvár feltárását nem lehetett volna a megyék támogatása nélkül megcsinálni. A Nemzeti Múzeum és a minisztérium nem tudott hozzá pénzt adni. A megyei tanácsok ügyesen "rókáskodtak": olyan feladatra kértek támogatást, ami nem létezett, s a kapott pénzt másra tudták fordítani. Ópusztaszerből semmi sem lett volna a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nélkül. Mindezek fényében érthető, hogy irigységünk hamar elpárolgott a fővárosi kollégákkal szemben. Az egyetemekkel szemben is, hiszen azok is a megyei múzeumokhoz jártak tarhálni, azaz ásatási lehetőségekért könyörögni oktatóik számára.

- Fiatalon, már 1965-től bekapcsolódott a József Attila Tudományegyetemen folyó régészképzésbe, előbb mint óraadó, majd később mint az önálló régészeti tanszék vezetője. Mit gondol, a szegedi régészképzés tud konkurálni a budapestivel?

- Amikor a hetvenes évek közepétől volt hallgatóink az ország különböző múzeumaiban dolgozni kezdtek, elhangzott egy országos régészeti bizottsági ülésen, hogy a Szegeden végzett régészek jók, megbízható tudással rendelkeznek, ugyanakkor nem "tudóstojásként" jönnek ki az egyetemről. Nálunk mindig "rideg régésztartás" folyt, mindenki megkapta a lehetőséget arra, hogy a terepmunkából tudományos eredményeket szűrjön le. Mindenkinek kötelező volt terepmunkából csinálni a szakdolgozatát. Megkapták azt az általános elméleti alapképzést, amire egy alföldön dolgozó régésznek szüksége van; ugyanakkor olyan terepgyakorlatot kaptak, amire Budapesten nem volt lehetőség.

- Több mint negyedszázadon át volt a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, ásatásokat vezetett, oktatott, tudományos publikációkat készített. Melyik volt ezek közül a legfontosabb?

- A hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje tudományos szempontból nagyon termékeny időszak volt számomra. Amikor múzeumigazgató lettem, egyre nőttek az adminisztratív, menedzseri feladataim, s ezzel párhuzamosan visszaesett a tudományos tevékenységem. A sors is közrejátszott ebben: magánéleti problémák, válás. Következő meghatározó korszakom a pusztaszeri ásatással és az emlékparkkal összefüggő munkák megszervezése volt. Ma már ezeket tanítványaim viszik tovább. Az utóbbi évek újra fellendülést hoztak a tudományos munka szempontjából, a sok tapasztalatot, megfigyelést most tudom összegezni.

- Egyik megálmodójaként mennyire elégedett ma az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark működésével, fejlődésével?

- Az emlékparkot üzemeltető közhasznú társaság megértette, hogy nemcsak a Feszty-körképre kell figyelni, hanem az emlékpark egészére. Ezt jelezte például tavaly nyáron a Hunniális megrendezése, amelynek programjában a tudományos ülésszaktól a lovasbemutatón keresztül a rockoratóriumig sok minden helyet kapott. A Hunniális hagyománnyá válhat, idén is megrendezték. Azt hiszem, kell még néhány év, amíg az emberek megértik, mit jelent az, hogy Ópusztaszer egy nagy nemzeti zarándokhely. Az emlékpark területén folytatódik az ásatás, a tervek között szerepel egy kápolna, egy lóváltó fogadó felépítése is. Szeretném, ha létrejöhetne az a kiállítás is, ami a szívem csücske: a Magyar Szellemi Pantheon, amely azoknak a magyar feltalálóknak állít majd emléket, akik a technika területén valamilyen kimagasló dologgal járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez. Kandó Kálmán, Irinyi János, Jedlik Ányos, Gábor Dénes, Kármán Tódor olyan dolgokat, eszközöket adtak az emberiségnek, amelyeket a mindennapokban használunk. A rotunda harmadik szintjén 19 jelenetből áll majd ez az állandó kiállítás. Ezek a feltalálók, tudósok megérdemlik, hogy az emléküket megőrizzük. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek nagy része sem tudja, hogy a kontaklencsét, a televíziót, a torpedót, a helikoptert és a golyóstollat is magyar ember találta fel. A kiállítás a beszélő gépet megalkotó Kempelen Farkas jelenetével kezdődne, aki bemutatja a sakkozógépét Mária Teréziának és udvarhölgyének.

- Néhány évvel ezelőtt többen nemzeti Disneylandként emlegették Ópusztaszert; mára mintha szelídült volna a róla folyó vita...

- Úgy vélem, a látogatók egyértelműen voksoltak. Az emberek - sokszor hosszú, fárasztó utazás után - ámulva jönnek ki a Feszty-körkép bemutatóterméből. Örömhír, hogy a park közvetlen környéke is méltó lesz egy nemzeti zarándokhelyhez, mert a Környezetvédelmi Hivatal és az Erdőrendezőség földterületeket vásárolt a környékén, amelyeket erdősíteni kíván. Remélem, tíz év múlva gyönyörű erdőség veszi majd körül az emlékparkot, amely lassan továbbfejlődik, és valóban egy olyan hely lesz, ahová életében egyszer minden magyarnak érdemes ellátogatnia. Nagyon szeretném, ha végre hivatalosan is nemzeti emlékhellyé nyilvánítanák. Megérdemelné! Igaza volt Erdei Ferencnek, aki arra hívta fel a figyelmet: szinte mindenütt vesztettünk, de ez az a hely, ahol kétszer is győztünk. Erre érdemes emlékeznünk!

- Ugyan 1997. október 1-jén nyugállományba vonult, mégsem szakadt el a várostól és a tudományos munkától...

- Szegedi maradtam, de háromlaki életet folytatok: a nyár nagy részét Fonyódon töltöm horgászattal, kertészkedéssel, utazgatással. Ősztől tavaszig Budapesten élek, közben a szegedi egyetemen is oktatok. Mindhárom támaszpontomon sokat írok. Ha akad olyan ásatás, ahová meghívnak, amennyire egészségem, fizikai és szellemi erőm engedi, boldogan közreműködök.

Hollósi Zsolt



Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!



Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban!:Hírek arrow Universitas



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player