(MTI) - A perm-triász kihalási esemény - közkeletû nevén: a nagy kihalás - a korábbi becsléseknél lényegesen rövidebb idõ alatt mehetett végbe egy új vizsgálat megállapítása szerint.
A Massachusettsi Mûszaki Egyetem (MIT) tudósai új, az eddigieknél pontosabb mérési technikát alkalmazva jutottak arra az eredményre, hogy a tömeges kihalásokat okozó esemény geológiai mércével szinte szemvillanásnyi idõ, mintegy 60 000 év alatt zajlott le. (Becslésüknél 48 000 évnyi hibahatárral számoltak.)
A nagy kihalás mintegy 252 millió évvel ezelõtt, a perm és a triász földtörténeti idõszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96 és a szárazföldi gerinces fajok 70 százaléka pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban; akkor tûntek el a legnagyobb testû rovarok, amelyek valaha is léteztek a Földön. A biológiai sokféleség rendkívül súlyos visszaesése miatt az élõvilág talpra állása jóval hosszabb idõt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után.
Különbözõ elméletek láttak napvilágot a jelenség okairól. Egyesek szerint egy kisbolygó becsapódása idézhette elõ, mások a tömeges méretû vulkánkitörésekben keresték a magyarázatot. Akadnak, akik különbözõ környezeti változások együttes hatásának tudják be az élõvilág hatalmas arányú kipusztulását.
Az eddigi feltételezések szerint a nagy kihalás két lépcsõben, 5-6 millió év alatt zajlott le. A MIT-kutatók az új vizsgálati módszerre támaszkodva azonban arra jutottak, hogy a folyamat tízszer gyorsabban mehetett végbe, mint korábban gondolták.
"Világos, hogy bármi váltotta is ki a folyamatot, nagyon gyorsan fejtette ki a hatását, elég gyorsan ahhoz, hogy aláássa a bioszféra alapjait, mielõtt még a növény- és az állatvilág zöme alkalmazkodni tudott volna a túléléshez" - húzta alá a tudóscsapat egyik tagja, Seth Burgess az amerikai tudományos akadémia folyóiratának e heti számában megjelent beszámolóban.
A kutatók Kínában talált, permkori üledékben képzõdött szikladarabok újbóli elemzésével nemcsak az idõhatárt tudták szûkíteni, hanem feltárták azt is, hogy a kihalási esemény bekövetkezése elõtt nem sokkal - mintegy 10 000 évvel azt megelõzõen - drámai módon megugrott az óceánok szénizotóp-tartalma, ami a legkörbe jutott szén-dioxid igen jelentõs felhalmozódására utal. A változás nem csupán az óceánok nagymértékû elsavasodását idézhette elõ, hanem a víz hõmérsékletének legalább 10 Celcius-fokkal történõ megemelkedését is a tengeri élõvilág csaknem tejes kipusztulását eredményezve.
A legelfogadottabb feltételezés szerint a szén-dioxid szint váratlan megnövekedését a légkörben a szibériai bazalttakarót kialakító, roppant kiterjedt és rendkívül heves vulkánkitörések idézték elõ. (A permkori vulkántevékenység következtében több mint ötmillió köbkilométernyi magma került a Föld felszínére.)
A Sam Bowring, a MIT professzora vezette kutatócsoport most azon munkálkodik, hogy az új vizsgálati technikával a szibériai vulkánkitörések idejét is pontosabban behatárolja: az eredmény fényében biztosabban nyilatkozhatnának a feltételezett ok-okozati összefüggésrõl.
Bowring elképzelhetõnek tartja, hogy a vulkánikus tevékenység egyszeri, katasztrofális méretû, a légkört mérgezõ anyagokkal megterhelõ felerõsödése kiválthatta a globális ökoszisztéma szinte azonnali összeomlását.
Andrew Knoll, a cambridge-i Harvard Egyetem földtörténeti professzora úgy vélekedett, hogy a MIT-csapat által kimunkált idõvonal segít majd a tudósvilágnak megállapítani, vajon a szibériai vulkántevékenység és a nagy kihalás idõben fedi-e egymást.
,
Hírközpont
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!