(MTI) - Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.
"Nehéz szívvel hoztam ezt a döntést azt követõen, hogy a legújabb magyarországi fejleményeket nagy aggodalommal követtem. Megdöbbentett engem - és bizonyára másokat is - az elmúlt néhány év történelemhamisító kampánya, amelynek célja a Horthy-korszak tisztára mosása" - írta Randolph L. Braham az MTI-nek is megküldött, a Holokauszt Közalapítvány kuratóriumi elnökének, Haraszti Györgynek, valamint Szita Szabolcsnak, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának New Yorkból címzett magyar nyelvû levelében.
A bukaresti születésû holokausztkutató ide sorolta az alkotmány módosítását is, amely a késõbbiek során elfogadott - mint fogalmazott - baljós intézkedéseket "törvényesítette", és amellyel "mentesíteni óhajtják Magyarországot annak az aktív szerepnek a felelõssége alól, amit közel 600 ezer zsidó hitû polgárának megsemmisítésében játszott". Közlése szerint döntése meghozatalának poharában az utolsó cseppet az a kormányzati döntés jelentette, hogy nemzeti emlékmûvet állítsanak a német megszállásnak. Hozzátette: gyáva kísérletnek tartja, hogy a figyelmet eltereljék a Horthy-rendszernek a zsidóság megsemmisítésében játszott szerepérõl, és összemossák a holokausztot a magyarságnak azzal a "szenvedésével", amelyet a német megszállás okozott, miközben ez utóbbiról történelmi tények bizonyítják, hogy ellenállás helyett inkább általános taps fogadott - írta a levélben.
Azt írta, megérti, hogy "különbözõ politikai és gazdasági okok miatt a Holokauszt Emlékközpontot mûködtetõ vezetõk nem akarnak, vagy nem tudnak szót emelni ez ellen az arcátlan történelemhamisító kurzus ellen". Másfelõl, túlélõként - akinek szülei és sok családtagja is a meggyilkolt zsidók százezrei között volt -, nem maradhatok néma, de különösképpen szólnom kell, hiszen ez volt a sorsom, hogy életem jelentõs részét a holokauszt történelmi tényeinek megõrzésének és megismertetésének szenteljem - fogalmazott.
"Ezennel visszaküldöm a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is, a Schmitt Pál államelnök által aláírt oklevéllel együtt, azzal a kéréssel, hogy ezeket továbbítsátok a megfelelõ magyar hatóságoknak" - írta.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!