A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a LockBit nevű csoportról van szó. A büntetőintézkedéseket Dmitrij Horosjev, a csoport adminisztrátora és szoftverfejlesztője ellen léptették életbe.
A tárca ismertetése szerint hasonló szankciókat hozott Horosjev ellen az amerikai és az ausztrál kormány is.
A brit külügyminisztérium hangsúlyozta: a LockBit követte el a tavaly világszerte végrehajtott zsarolóvírusos támadások negyedét, és több mint egymilliárd dollárt zsarolt ki a támadások áldozataitól.
A csoport kétszáznál több brit vállalat és közösségi intézmény - köztük kórházak és iskolák - ellen is zsarolóvírusos kibertámadást hajtott végre.
A brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) azonban beszivárgott a LockBit hálózati rendszereibe és átvette az ellenőrzést a csoport működése felett, megbénítva gyakorlatilag az egész bűnszövetkezet tevékenységét - áll a londoni külügyi tájékoztatásban.
A LockBit az elmúlt két hónapban megpróbálta újjáépíteni hálózatát, de az NCA megítélése szerint ez csak korlátozott mértékben sikerült, és a szerveződés jelentette globális fenyegetés komoly mértékben csökkent - hangsúlyozza keddi ismertetésében a brit külügyminisztérium.
A tárca szerint a brit kormány Horosjevet vagyonzárlattal és beutazási tilalommal sújtotta.
A szankciócsomag a hivatalos ismertetés alapján megtiltja pénzügyi szolgáltatások nyújtását a LockBit érintett vezetője számára a brit pénzügyi rendszeren keresztül, a beutazási tilalom pedig azt jelenti, hogy kötelező megtagadni tőle a nagy-britanniai belépési és tartózkodási engedélyt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!