A verseny honlapja szerint a szerdai rangsorolóban 43. Elekesnek már rögtön az első körben pályára kellett lépnie a kieséses szakaszban, de a feröeri Jogvan Niclasen legyőzése nem okozott számára gondot.
A csigásoknál az olimpiai számmal ellentétben nem az egyik fél hatodik pontjáig tartanak a párharcok, hanem az öt hármas sorozat eredményét összeadják. Elekes a nyitómeccsén egészen kiválóan lőtt, és simán, 143-134-re verte riválisát. A második körben a holland Jay Tjin-a-Djie várt rá, aki a rangsorlót a 22. helyen zárta, így esélyesebbnek számított nála, de a magyar íjász ismét remekelt, 15 lövéséből 144 kört ért el és összességében fölényesen, 144-138-ra győzött.
Szijártó László a rangsorlóban csupán két hellyel előzte meg honfitársát, ám ez elég volt ahhoz, hogy neki az első fordulóban ne kelljen pályára lépnie. A másodikban a szerdán 24. dán Nicklas Bredal Bryld volt az ellenfele, aki jól teljesített, de Szijártó ellen így sem tudott nyerni: a magyar íjász honfitársához hasonlóan kiválóan lőtt, ő is 144 kört produkált, ami négy körrel volt jobb a dán eredményénél.
A pénteki folytatásban Elekes a szlovák Matus Durnyval, Szijártó pedig az észt Robin Jaatmával mérkőzik meg a nyolcaddöntőért.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!