Ágh Péter: a béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez

Gazdaság, 2024.04.26

A béke tudja megteremteni az alapot a gazdasági fellendüléshez - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren tartott útátadón.

Ágh Péter hozzátette: június 9-én a béke ügyében is véleményt kell nyilvánítani. Megjegyezte, hogy a fejlődéshez szükség van az olyan polgármesterekre is, akik kellő tapasztalattal és erővel tudják előre vinni településüket.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánynak sikerült eredményeket felmutatnia annak ellenére, hogy az elmúlt években olyan nehézségekkel kellett szembenézni, mint a koronavírus-járvány vagy a szomszédban zajló háború.

Hozzátette, a nem várt problémák közepette valamennyi polgármester azon dolgozott, hogy lépésről lépésre haladjon előre az adott település. Azt mondta bízik abban, hogy ezt a munkát a választópolgárok is elismerik.

"Ha bekövetkezik a béke, sokkal nagyobb dolgokat tudunk alkotni és együtt olyan eredményeket elérni, amire nem csak mi, hanem az utánunk következő nemzedékek is büszkék lehetnek" - szögezte le Ágh Péter.

Az államtitkár kifejtette, a térségben közel tíz kilométer hosszan újították fel az úthálózat több szakaszát mintegy 1,3 milliárd forint értékben. "Mindannyian azon vagyunk, hogy ez a fejlesztéssorozat a jövőben is folytatódni tudjon" - jegyezte meg.

Hörcsik Richárd, az Abaúj-zempléni térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta: a fejlesztés részeként egyebek mellett felújították a Bodrogolaszi-Vámosújfalu közötti, valamint a füzéri, a füzérradványi és a hercegkúti bekötőutakat.

A képviselő hozzátette, hogy a választókerületben az egyik legnagyobb probléma az utak állapota. Úgy fogalmazott, a helyben élők mindennapi közlekedése mellett a folyamatosan javuló turisztikai mutatók is indokolják a probléma kezelését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!