Szabadtéri matekversenyre várták a diákokat Szegeden

Belföld, 2024.04.28

A Medve Matek szabadtéri matekversenyére invitálták a diákokat Szegeden, ahol mintegy ezren kezdtek neki a feladatoknak, amelynek célja, hogy játékos formában népszerűsítse, illetve hozza közelebb a diákokhoz a matematikát.

Medve Matek Szeged
A hétvégén sűrű programja volt a Medve Matek szervezőinek, hiszen pénteken Székesfehérváron, szombaton Pécsett, míg vasárnap Szegedre várták a matematika iránt fogékony nebulókat.  

Dr. László-Kovács Péter az esemény egyik főszervezője kérdésünkre elmondta, 15 állomásos vetélkedősorozatot indítottak, melynek 8. felvonása volt a szegedi, a rendezvények pedig egészen május végig tartanak.  

A gyermekek minden állomáson kapnak egy feladatot, amelyet meg kell oldaniuk, így mehetnek tovább, gyakorlatilag mintha egy virtuális labirintusban lennének. Minden gyermek a saját korosztályának megfelelő kérdéseket kap, mint Dr. László-Kovács Péter elmondta, a Medve Matek a 3. osztálytól egészen tizenkettedikig kínál szórakozva tanulási lehetőséget a fiataloknak.  

A gyerekek a feladatok helyes megoldásával különböző rangokat érhetnek el, van bronz, ezüst és arany medve rang, ugyanakkor különböző kategóriák is vannak életkorok szerint.  

A matematika népszerűségét jól példázza, hogy mindhárom, így a szegedi helyszínen is mintegy ezer gyermek tette próbára a tudását és gondolkozott a matematikai kérdések jó megoldásán.  

A Medve Matek játékos versenyei a Móra Ferenc Múzeum előtti Móra-parkban, valamint a Stefánián zajlottak.  

(Webrádió)

Címkék

Medve Matek Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!