Pásztor Ildikó elmondta: a 2007 óta megrendezett kerékpártúra ebben az évben a börzsönyi Nagy-völgyön keresztül halad és érinti Drégely várát.
Az egész napos túra a kikapcsolódás, a hasznos szabadidőeltöltés mellett a természeti, történelmi értékek megismertetését is szolgálja - tette hozzá.
A résztvevők 8 óra 30-kor gyülekeznek a drégelypalánki művelődési háznál, majd a Pest megyei Bernecebarátit is érintő útvonalon felkeresik többek között a Máriácska - Oszlopó forrást, a Sisa Pista tanösvényt, vagy a Betyár-kutat.
Kora délután Drégely váránál várbemutatót tartanak, felidézik a várkapitány Szondi György és vitézei legendáit. A vári bemutatók az Emlékhelyek napja országos programsorozathoz kapcsolódnak. A 44 kilométeres kerékpártúrát Nagyorosziban zárják.
A túrára 12 éven felüli jelentkezőket várnak.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!