György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovár élményközpontban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
Hangsúlyozta, hogy a program azért jött létre, mert ahogy a világon mindenhol, Magyarországon is vannak olyan települések, amelyek a munka és továbbtanulási lehetőségektől távol esnek. Az ott felnövő gyerekek ugyanúgy továbbtanulnak középiskolákban, mint nagyvárosi társaik, de a 2010-es évek statisztikái szerint több mint a felük - 54 százalékuk - korán elhagyja a középiskolát, nem szerez szakmát.
György László rámutatott: a lemorzsolódás oka, hogy az érintettek megpróbáltatásként élik meg a közösségváltást, a rendszeres utazást, és nincs előttük minta. A Tanítsunk Magyarországért programnak az a célja, hogy ezeknek a hatodik, hetedik, nyolcadik osztályos gyerekeknek - egyetemista mentorok segítségével - "kinyissák a világot", hozzászoktassák őket a középiskolai léthez és élményeken keresztül a munka világához - tette hozzá.
A kormánybiztos kiemelte: ma már közel ezer egyetemista mentorál és mutat mintát több mint 4000 általános iskolásnak országszerte, miközben több mint 60 cég csatlakozott a vállalati mentorprogramhoz és az a céljuk, hogy 2030-ra Magyarországon minden gyerek rendelkezzen legalább szakmával, vagy tanuljon tovább, és "a jég hátán is éljen meg, képes legyen a családját és szeretteit eltartani".
A székesfehérvári programmal kapcsolatban megemlítette, hogy a diákok Szabadbattyánban laknak néhány napig, onnan utaznak el a programban résztvevő cégekhez, mint a LogSol Kft., a Fiers Mechanika Kft., a Veszmont 2000 Kft. vagy az Alba Innovár, ahol a fiataloknak élményszerűen megmutatják, miként tudnak boldogulni a 21. századi "technologizált munka világában". Megjegyezte, hogy a gyerekek élménnyekkel telve mennek haza a céges programoknak köszönhetően, amiből sokáig tudnak táplálkozni, illetve a mentorok továbbtanulás után is figyelemmel kísérik őket, mellettük állnak.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!